Nyitókép: TASR

 

Zuzana Čaputová államfő szerdán felszólította az embereket arra, hogy oltassák be magukat a COVID-19 ellen. Az államfő szerint nem szabadna haboznunk, és még a nyári hónapokban be kellene magunkat oltani a koronavírus elleni vakcinával. A oltás megkérdőjelezését elutasította, a politikusokat pedig felszólította, hogy viselkedjenek felelősségteljesen.

 

Az államfő egyben arra kérte a polgárokat, hogy vegyék figyelembe, mekkora kockázatot jelentenek az új vírustörzsek a nem beoltott személyek számára.

 

 hirdetes_810x300  

„Kérem, ne várják meg a harmadik hullámot, mert akkor már lehet, hogy késő lesz. Csak a második dózis beadása után néhány héttel lehetünk biztosak abban, hogy a vakcina megvéd minket a vírustól”

 

– konstatálta Čaputová.

 

Az államfő tiszteletben tartja az ellenzéki politikusok és az állampolgárok jogát ahhoz, hogy rámutassanak a kormány tévedéseire, ugyanakkor arra kérte az ellenzéket, hogy ha nem is szólítja fel az embereket az oltásra, legalább ne beszéljék le őket róla.

 

Az elnök asszony elmondása szerint az uniós tagállamok közül Szlovákiában az egyik legalacsonyabb az átoltottsági arány.

 

„Ebben a helyzetben, amikor az oltást illetően lemaradásban vagyunk a többi országhoz képest, rendkívül felelőtlen viselkedésre vall kétségbe vonni az oltást, hiszen az oltás közvetlenül befolyásolja azt, hogy a lehető legkisebb egészségügyi és gazdasági veszteséggel vészeljük át a harmadik hullámot”

 

– vélekedett az elnök asszony.

 

Čaputová szerint a kormány feladata, hogy eltűrje az ellenzék kritikáit és helyrehozza a hibákat.

 

„Arra szeretném kérni a politikai vezetőket, hogy ne tegyenek olyan lépéseket, amelyek mindannyiunkra nézve tragikus következményekkel járhatnak, és hogy járjanak el felelősségteljesen a polgárok élete és egészsége védelmében”

 

– jegyezte meg az államfő.

 

Teraz.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.