Nyitókép: Adobe Stock

 

A négy napnál tovább tartó nyári táborok résztvevőinek 72 óránál nem régebbi PCR-tesztet kell felmutatniuk. Ez a kötelezettség nem vonatkozik a tíz év alatti gyerekekre, a beoltott személyekre és azokra, akik már átestek a COVID-19 betegségen – derült ki a Szlovák Közegészségügyi Hivatal aktuális rendeletéből, amely június 28-án, hétfőn lép hatályba.

 

Ez a rendelkezés olyan üdülési eseményekre vonatkozik, amelyekbe a nyári táborok is beletartoznak.

 

 hirdetes_400x285  

„Az üdülési esemény olyan szervezett ottlét, amelyen legkevesebb öt gyermek vagy tinédzser vesz részt 18 éves korig, és az időtartama négy napnál hosszabb. Az ilyen esemény célja a gyerekek és a fiatalok kikapcsolódása, az egészségük erősítése és a fizikai erőnlétük erősítése“

 

– pontosított Daša Račková, az Szlovák Közegészségügyi Hivatal szóvivője.

 

Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter június 16-án bejelentette, hogy azoknak a gyerekeknek, akik nyári táborban vesznek részt, az állam kifizeti a PCR-tesztet.

 

A táborba való belépés előtt egy nyilatkozatot kell leadni arról, hogy a gyerek nem fertőző, továbbá egy igazolást is csatolni kell az egészségi alkalmasságáról. A fertőzésmentességet a szülő vagy a törvényes képviselő igazolja írásban. A gyerek egészségi alkalmasságáról szóló igazolást a gyerekorvos legkorábban egy hónappal a tábor kezdete előtt állítja ki a szülőnek, illetve a törvényes képviselőnek.

 

A tábor szervezőjének biztosítania kell egy izolációs helyet arra az esetre, ha valakinél felmerülne a fertőzés gyanúja. A fertőzött vagy fertőzésgyanús személy izolációját és elszállítását haladéktalanul be kell biztosítani. A helyzetről azonnal értesíteni kell az illetékes regionális közegészségügyi hivatalt. Amennyiben beigazolódik a vírus jelenléte, a tábort azonnal megszüntetik.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!