Nyitókép forrása: hnonline.sk

 

Igor Matovič pénzügyminiszter, korábbi kormányfő szerdán a kormány ülése után válaszolt az újságírók kérdéseire. Azzal kapcsolatban, hogy milyen eredményt vár az Alkotmánybíróság mai döntésétől az előrehozott választásokkal kapcsolatos referendum témájában, a politikus kitartott korábbi álláspontja mellett.

 

Matovič már többször hangoztatta, hogy bár ő maga nem támogatja az előrehozott választások ötletét, melyet a Smer és a Hlas szeretne elérni, úgy véli, hogy az embereknek joguk van erről véleményt nyilvánítani népszavazás útján, mivel ez alkotmányos joguk. Épp ezért szerinte az államfő „felesleges pluszmunkát” végzett.

 

Matovičnak nem tetszik, hogy a népszavazás kérdését Čaputová továbbította az alkotmánybíráknak, mivel úgy véli, az alkotmány világosan fogalmaz a témában. Ezzel együtt állítja, hogy ő maga nem venne részt a népszavazáson, mivel így növelné a részvételi arányt. Ugyanakkor kritizálta Richard Sulík (SaS) gazdasági minisztert, amiért ő részt venne a népszavazáson.

 

 hirdetes_810x300  

Az Alkotmánybíróság egyébként a mai nap folyamán dönt a témában, 15 órára ígértek hivatalos tájékoztatást.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.