Nyitókép: sme.sk

 

Za ľudí párt Eduard Heger kormányzásának első 100 napját újraindításnak tekinti a pandémia nehéz időszaka után.

 

„Igor Matovič kormányzása idején a pandémia elleni harcra összpontosítottunk, most Szlovákia krízis utáni újjáépítésére koncentrálunk”

 

konstatálta Veronika Remišová, a Za ľudí elnöke, miniszterelnökhelyettes, aki egyúttal kiemelte az új kormányfő konszenzusra törekvő hozzáállását és eredményorientáltságát is.

 

Remišová szerint pártja a Heger-kormány első 100 napját a reformok és alapvető változások előkészítésére használta fel. Ezek közül az egyik a bürokrácia eltörlése a lakosság és a vállalkozók számára. Ezzel kapcsolatban rámutatott a kormány által már jóváhagyott antibürokratikus törvényre, amellyel megszűnik az igazolások és kivonatok 21 fajtája, amellyel évi 40 millió eurót terveznek spórolni, a papírmennyiségről nem is szólva.

 hirdetes_810x300  

 

A Heger-kormány száz napja: A miniszterelnök szerint 8 milliárd eurót fordított a kormány a koronaválság kezelésére

 

A miniszterasszony emellett kiemelte az EU-s támogatási pénzek egyszerűbb lehívhatóságát, amellyel minden minisztériumnak segítenek flexibilisebben, gyorsabban és egyszerűbben kihasználni az EU-s pénzeket.

 

Remišová ugyancsak megemlítette az Európai Bizottsággal letárgyalt 780 millió euró szétosztását a REACT-EU kríziskezelő csomagból, amelyet a munkahelyek támogatására, az egészségügyre, iskolafelújításra vagy épp a zöld megoldásokra lehet felhasználni.

 

teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!