Nyitókép forrása: facebook.com/Ministerstvo životného prostredia SR

 

Az engedély nélkül működő bellegszencsei termálfürdő lassan enyhítheti a korlátozásokat, de működési gyakorlatát hozzá kell igazítani a hatályos törvényekhez – jelentette ki Ján Budaj (OĽANO) környezetvédelmi miniszter keddi sajtótájékoztatóján.

 

A termálfürdőt működtető szervezet Bellegszencse önkormányzatához tartozik. Roman Ivan helyi polgármester leszögezte, hogy néhány előírást a termálfürdőnek már sikerült teljesítenie, a legnagyobb probléma az elhasználódott, koszos de még forró termálvíz eltávolítása volt.

 

A korábbi közlések szerint a termálfürdő 1994 óta kvázi engedély nélkül használta a felszín alatti vizeket, ráadásul a forró és elhasználódott vizet egyszerűen beleengedte a közeli patakba, súlyos ökológiai károkat okozva ezzel. Mindennek tetejébe, mikor a bellegszencsei ügy kipattant, a fő hír az volt, hogy a környezetvédelmi felügyelet határértéken felüli mennyiségű radioaktív részecskét mért a termálvízben. Később az ügyhöz hozzászólt a Közegészségügyi Hivatal, amely azzal próbálta csitítani a pánikot, hogy az említett határérték ivóvizekre vonatkozik, nem termálvizekre.

 

 hirdetes_400x285  
Radioaktivitás van, konkrét határérték nincs

 

Ezzel kapcsolatban Budaj most kiemelte, a felszíni vizekre vonatkozó rendeletben meghatározott határétéket valóban meghaladta a sugárzó részecskék mennyisége, de rögtön hozzátette, hogy a szlovákiai törvényekből hiányzik a termálvizekben lévő radioaktív részecskékre vonatkozó definíció.

 

„Javasolni fogom Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszternek, hogy az egészségügyi minisztérium határozzon meg normákat és szabályokat ezen a téren”

 

fogalmazott Budaj, hozzátéve, hogy az termálvizek esetében nem szüntetnék be a működést, csak részecskemennyiségtől függően csökkentenék a vízben eltölthető időt.

 

Bellegszencse polgármestere ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a termálfürdő vezetőségével más megoldásokat keresnek a radioaktív meleg víz patakba történő ürítése helyett. Budaj szerint az egyik lehetőség egy új víztisztító felállítása. A miniszter felvetette a termálvíz energetikai célú felhasználását is.

 

„Ez hatalmas energetikai lehetőség az egész település számára, méghozzá ingyen”

 

fogalmazott példaként említve a geotermikus energiával kifűtött lakásokat.

 

Nem tudni, mikor állhatnak vissza normál rezsimre

 

A polgármester állítása szerint a bellegszencsei termálfürdőt a továbbiakban törvényes keretek között akarják működtetni. Csakhogy a környezetvédelmi minisztérium első, radioaktivitásról szóló közlése óta meredeken zuhanni kezdett a vendégek száma. A szezon kezdete óta 10 százalékkal esett vissza a vendégforgalom. A helyzet kihat a környékbeli szálláshelyekre is.

 

Arra a kérdésre, hogy mikor indulhat újra normál üzemben a termálfürdő, a polgármester nem tudott választ adni.

 

„A környezetvédelmi miniszter a múlt hét folyamán megfogalmazta a feltételeket, amelyek mellett működhetünk. Néhány feltételnek már sikerült eleget tennünk, néhány teljesítése pedig csak napok vagy hetek kérdése. A legnagyobb probléma az elhasznált víz kiengedésének kérdése”

 

fogalmazott a polgármester, hozzátéve, hogy ebben a kérdésben szakértők véleményét is kikérték.

 

Körkép.sk, teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!