Nyitókép: Mesto Šamorín-Somorja Város/Facebook

 

A szlovák külügyi tárca diplomáciai jegyzéket küldött Magyarországnak.

 

A tárca azt kéri a jegyzékben, hogy a magyar fél a standard és ismert diplomáciai eljárásokat követve előre tájékoztassa a szlovák felet arról, milyen szándékkal érkeznek az állami tisztségviselői Szlovákiába.

 

 hirdetes_810x300  

A szlovák diplomácia ezzel a lépéssel Kövér Lászlónak, a magyar Országgyűlés elnökének látogatására reagált, aki augusztus 2-án, hétfőn részt vett a Somorjáról Kitelepített Magyarok Emlékművének átadásán, ahol beszédet is mondott.

 

A soviniszta Korčok nekiment Kövérnek a kitelepítések és a Beneš-dekrétumok miatt

 

„A külügyminisztérium szeretné kihangsúlyozni, hogy a Magyarországról érkező hivatalos látogatások során továbbra is hajlandó standard logisztikai támogatást nyújtani, azonban nem tartja helyesnek, hogy a szlovák fél utólag szerez tudomást arról, hogy Magyarország állami tisztségviselői milyen eseményeken vesznek részt Szlovákia területén“

 

– magyarázta a tárca.

 

Ezzel kapcsolatban a szlovák diplomácia csalódását fejezte ki a diplomáciai jegyzékben amiatt, hogy Kövér László, az Országgyűlés elnöke részt vett Somorján a kitelepített magyarok emlékművének átadásán. A tárca szerint ez a látogatás nem a jó szomszédi kapcsolatok szellemében történt. A külügyi tárca egyúttal azt is leszögezte, a Szlovák Köztársaság továbbra is készen áll arra, hogy a kölcsönös kapcsolatokat érintő kérdéseket megvitassa Magyarországgal.

 

Kollár kiállt Korčok mellett. Azt kérte a magyaroktól, hogy legyenek megfontoltak

 

Ivan Korčok (SaS-jelölt) szlovák külügyminiszter Kövérnek az emlékmű-avatáson elmondott beszéde miatt azt kérte az állami tisztségviselőktől, hogy mérlegeljék szavaikat, ne zavarják meg a békét, és egyenrangú partnerként tiszteljék Szlovákiát.

 

Teraz.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 12 olvasónak tetszik ez a cikk.