Nyitókép:  SITA/Branislav Bibel

 

A Noviny.sk információi szerint a Pénzügyőrség második embere vallomásában ismét csúszópénzről beszélt, melyet Peter Pellegrini, még mint a pénzügyminisztérium államtitkára kapott.

 

A vád alá helyezett Daniel Čech korábban a Pénzügyőrség igazgatójának helyettese volt. Vallomásában a Noviny.sk szerint szólt arról is, hogy 200 ezer eurót tett zsebre František Imreczetől, a a Pénzügyőrség igazgatójától.  A csúszópénz a pénzügyi igazgatóság új informatikai rendszerének megvásárlásával függött össze, melyet az állam az Alexis nevű cégtől, illetve Michal Suchoba, szintén vád alá helyezett pozsonyi vállalkozótól vásárolt. Čech a csúszópénzt 2016-ban vette át, miután távozott posztjáról.

 

A Joj TV alá tartozó Noviny.sk szerint Daniel Č. ismételten beszélt arról is, hogy a Hlas jelenlegi elnöke, a pénzügyminisztérium akkoriban az informatizációért is felelős államtitkára, Peter Pellegrini is érintett volt a csúszópénzekben. A sajtóban 150 ezer euróról cikkeznek, melyet egy pezsgőket tartalmazó díszdobozban adtak át az ellenzék jelenlegi egyik vezetőjének. Čech szerint a pénzt Pellegrini Imreczetől és Suchobától kapta a virtuális kasszagépek tervezett vásárlásával kapcsolatban. Mi több, Čech konkrét tanúkat is megnevezett, akik alátámaszthatják állítását. Konkrétan a körmöcbányai pénzverde képviselőjét, aki együttműködött a készülő üzletben.

 hirdetes_400x285  

 

Čech szerint Peter Pellegrini a virtuális pénztárgépekről szóló egyeztetéseken rendszeresen az Alexis cég és Michal Suchoba ellen lépett fel, de retorikája egy idő után megváltozott. Čech ezért kérdezte is Imreczetől, hogy mi történt, hogy Pellegrini hirtelen a virtuális pénztárgépek rendszerének egyik legelkötelezettebb támogatójává vált. Imrecze erre Čech szerint azt mondta, hogy pénzt kapott, mégpedig 150 ezer eurót.

 

A témáról ITT írtunk bővebben.

 

SITA/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.