Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Riccardo De Luca

 

Szlovákia lassan a pápalátogatás bűvkörébe kerül, ami rányomja bélyegét a politikai nyilatkozatokra. Eduard Kukan egykori szlovák külügyminiszter legutóbbi nyilatkozatában párját ritkítóan gyermeteg logika mentén próbálja túlhangsúlyozni annak jelentőségét, hogy Ferenc pápa több időt tölt el Szlovákiában, mint Magyarországon. Ráadásul úgy véli, hogy míg a Vatikán nem ért egyet Magyarországgal, addig Szlovákia jópontokat gyűjthet. Külön érdekesség, hogy pápalátogatás megvalósulását már most Zuzana Čaputová államfőnek és a szlovák külügynek köszöngeti – annak ellenére, hogy az államfő és a külügyminiszter is liberális, tehát nem épp a keresztény értékrendszer pártfogói.

 

A szlovák TASR hírügynökségnek nyilatkozva Kukan azt mondta, hogy „Ferenc pápa tervezett magyarországi, majd azt követő szlovákiai látogatása egyértelműen jelzi Vatikán rosszallását Budapest politikájával kapcsolatban”. Úgy véli, Szlovákia külpolitikai jópontokat gyűjthet a helyzetnek köszönhetően.

 

A pápa az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjét koncelebrálja, ezt követően érkezik Szlovákiába. Korábban kérdéses volt, hogy találkozik-e Magyarország vezető politikusaival – a liberális sajtó jó ideig csámcsogott ezen a témán. Orbán Viktor magyar kormányfő korábban emlékeztetett, hogy Ferenc pápa álláspontja a migrációval kapcsolatban gyökeresen más, mint a magyar kormányé.

 

 hirdetes_810x300  

A pápa programja szerint azonban találkozni fog Orbán Viktorral és Áder János magyar államfővel is.

 

Ezért kéne büszkének lennie Szlovákiának…

 

Kukan most azzal kérkedett, hogy míg Magyarországon a Szentatya csak pár órát tölt el, addig Szlovákiában négy napig marad. A volt külügyminiszter szerint pedig ezzel a pápa látogatása „nagyobb politikai súlyt hozhat Szlovákia számára a világban és megerősítheti az ország morális megítélését, elsősorban a keresztény közösségekben”. Kukan szerint ennek a helyzetnek a kialakításában az államfő a külügyminiszter játszotta a legnagyobb szerepet.

 

„Minden szereplőnek, akivel a pápa itt tartózkodása idején találkozik, fajsúlyosnak és felkészültnek kell lennie. Nem merülhetnek fel olyan kérdések vagy témák, amelyeket a beszélgetés során nem szabad megnyitni”

 

fogalmazott Kukan, aki  II. János Pál pápa 2003-as látogatása idején volt külügyminiszer.

 

A Dzurinda-kormány külügyminisztere, aki anno a liberális SDKÚ sorait erősítette, a közelmúltban is Magyarországgal szemben foglalt állást. Legutóbb márciusban, a kormányválság idején állt ki nyilvánosan Ivan Korčok (SaS) külügyminiszter mellett, aki Szijjártó Péter komáromi látogatása kapcsán keltett akkor hisztériát – megjegyezzük, belpolitikai intrikák céljából.

 

Kiveszik részüket a liberális boszorkányüldözésből

 

Most Kukan fenti kijelentéseivel nem kevesebbet állít, minthogy Szlovákia használja ki liberális propaganda célokra a pápalátogatást és Pozsony lovagolja meg a Budapest elleni nemzetközi nyomást saját politikai céljai érdekében. Mindezt ráadásul úgy jelentette ki, hogy saját országa érdekeit is neves egyszerűséggel sutba dobta.

 

Szlovákiából ugyanis többek között azért nem vált közellenség a Nyugat szemében 2015-ben, mert a migrációs csatát nagyrészt Magyarország vállalta fel helyette (és sok más ország helyett is). Ha nem tette volna, az akkori, korrupciós ügyektől roskadozó baloldali kormányt könnyedén átállították volna a migrációs kvótákat pártoló országok csoportjába (Pellegrini kormányfői kinevezését követően tapasztalni is lehetett a puhulást a szlovák álláspontban).

 

Kukan láthatóan ugyanannak a politikának a híve, mint Ivan Korčok. Korčok szerint ugyanis Szlovákiának csak akkor kell a V4-ek mellett kiállnia, ha érdeke úgy kívánja, más kérdésekben pedig nem. Ez pedig Szlovákiát ismét a leggyengébb visegrádi láncszemmé teszi.

 

A külügyminiszter és az államfő szerepével kapcsolatban azt még érdemes hozzátenni, hogy aligha a keresztény közösségek érdekeit tartották szem előtt (nem ahhoz a politikai-ideológiai csoporthoz tartoznak), inkább csak ki akarták venni a részüket a Magyarország elleni liberális boszorkányüldözésből, hogy aztán a Kukan által említett jópontokra váltsák be azokat.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 18 olvasónak tetszik ez a cikk.