Nyitókép: SITA/Jana Birošová

 

Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter szerint Peter Kovařík országos rendőrfőkapitányt a maffia „lőtte ki“ a pozíciójából, néhány korrupt újságíróval együttműködve. Ezt Braňo Závodský műsorában mondta el a Rádio Expresben. Mint elhangzott, Roman Mikulec belügyminiszter – akit az ellenzék leváltana – élvezi a bizalmát. Az OĽaNO elnöke szerint a belügyminiszter szabad kezet biztosít a rendőrségnek a maffiával szembeni nyomozások során.

 

Fél a harmadik hullám berobbanásától

 

 hirdetes_810x300  

Mikuleccel ellentétben Matovič kritikával illette Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) egészségügyi minisztert azért, amiért rosszul áll a 80 évesek oltottsági szintje, illetve az iskolanyitáskor érvényes feltételek miatt.

 

„Rendkívül veszélyes volt úgy beengedni az iskolába a gyerekeket, hogy semmilyen tesztelésen nem mentek keresztül“

 

– jegyezte meg Matovič hozzátéve, amennyiben kiderül, hogy ez egy súlyos hiba volt, Lengvarský elveszíti a bizalmát. A korábbi kormányfő attól tart, hogy a járvány harmadik hulláma hamarosan „berobbanik“.

 

Retúrjegyen utazunk

 

Matovič állítása szerint ismét kulcsfontosságú pillanathoz érkeztünk Szlovákiába történetében, hiszen hamarosan kiderül, ismét a maffia fog-e kormányozni.

 

Amennyiben az ország olyan úton fog továbbhaladni, amelyet a főügyész mutatott azzal, hogy ejtette a vádat Vladimír Pčolinský (volt SIS-es igaszgató), Jaroslav Haščák (vállalkozó) és Ľubomír Arpáš ellen (az SIS kémelhárításának egykori vezetője), akkor olyan lesz, mintha „retúrjegyet“ váltottunk volna.

 

A főügyészség a büntető törvénykönyv 363-as paragrafusa alapján ejtette a vádakat a fentebb felsorolt személyek ellen, így most a koalíció a paragrafus módosításáról tárgyal. Matovič feltételezése szerint a megoldás két héten belül ismert lehet.

 

Arra a kérdésre, miszerint rossz döntés-e volt, amikor a parlament Maroš Žilinkát választotta meg főügyésznek, Matovič azt válaszolta, semmi sem szólt amellett, hogy Žilinka tisztességtelen ember lenne.

 

 „Nagyon örülnék annak, ha az emberek úgy tudnának felnézni a főügyészre, mint a kerítés egy rendíthetetlen oszlopára, aki biztosítja az igazságszolgáltatást. Bennem ez az érzés jelentős mértékben megtört“

 

– mondta az OĽaNO elnöke.

 

Kollár jó ember

 

Boris Kollár kritizálta a Sme rodina jelöltje, Vladimír Pčolinský ellen indított büntetőeljárást, mint mondta, több hiba történ az SIS volt igazgatójának megvádolásakor. Matovič szerint a koalíciós partnere „jó ember“.

 

„Neki homokozós becsülete van, amely a homokozóban formálódik akkor, amikor a másik fiúval játszol“

 

– jelentette ki Matovič, majd hozzátette: ha valakit megtámadnak a homokozóban, akkor megpróbálja megvédeni a barátját. Matovič hinni szeretne Kollárnak abban, hogy a korrupt emberek fizessenek meg a tetteikért.

 

Az OĽaNO vezére megjegyezte, neki is kétségei voltak azzal kapcsolatban, hogy Pčolinský ügye valós tényeken alapult-e, de az lett volna a legjobb, ha erről a bíróság dönt.

 

„Nem segített a dolgokon az sem, hogy ugyanazon a napon ejtették a Haščák és Arpáš elleni vádakat is“

 

– zárta le Matovič.

 

SITA/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!