Kornél, Soma
  • HUF: 400.10
  • USD: 1.04
  • 21 °C
  • 36 °C

Hirdetés (X)

Belföld

A szlovák kormány bocsánatot kért a Zsidó kódex miatt

Csak a sokszínű demokratikus társadalom képes garantálni az emberi és a polgári jogok betartását.

Nyitókép: minv.sk

 

Eduard Heger kormányának miniszterei a mai tárgyalás során egy nyilatkozatot fogadtak el az ún. Zsidó kódexszel kapcsolatban, amely 80 évvel ezelőtt faji hovatartozásuk alapján megfosztotta a zsidókat az emberi és a polgári jogaiktól, továbbá lehetetlenné tette számukra a művelődést és a szabad társadalmi érvényesülést.

 

„A Szlovák Köztársaság kormánya erkölcsi kötelességét érzi annak, hogy nyilvánosan sajnálatát fejezze ki azon bűntett kapcsán, amelyet az akkori államhatalom követett el. Konkrétan az 1941. szeptember 9-én elfogadott gyalázatos rendelkezésről van szó, amely a zsidó származású polgárok számára korlátozta az alapvető emberi jogokat és a szabadságukat“

 

– áll a nyilatkozatban.

 

A Zsidó kódex nemcsak a polgári, vallási és a társadalmi jogokat korlátozta, hanem a zsidók tulajdonjogi helyzetével is foglalkozott. A kódex legterjedelmesebb részében ugyanis a zsidó tulajdon „árja“ tulajdonba való átruházásának leírása szerepel.

 

A kormánytagok a nyilatkozatban elítélték az akkori államhatalom döntését, és mély megbánást tanúsítanak afelett a tragédia felett, amely ártatlan áldozatokra sújtott le.

 

„A Zsidó kódex elfogadásának 80. évfordulója kapcsán magunkba szállunk azon bűntettek miatt, amelyeket a polgártársaink ellen követtek el, és amelyek a haláltáborokba való deportációkban csúcsosodtak ki“.

 

A miniszterek meggyőződése szerint csak a sokszínű demokratikus társadalom képes garantálni az emberi és a polgári jogok betartását, az elfogadott nyilatkozatra pedig úgy tekintenek, mint a szabad és demokratikus Szlovákia kötelezettségvállalásra, miszerint a törvényt soha nem szabad felhasználni a polgárok legyilkoltatására. A miniszterek egyúttal tiszteletüket fejezték ki azok iránt, akik ellenálltak a zsidó polgártársaik üldözésének, ezzel saját életüket és szabadságukat kockáztatva.

 

A Zsidó kódex 270 paragrafust tartalmazott, és az egyik legterjedelmesebb jogi előírás volt, amelyet 1939 és 1945 között Szlovákia területén fogadtak el. A Zsidó kódex Európa legkegyetlenebb zsidótörvényei közé tartozott.

 

Körkép.sk/sajtóhír

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kommentek

Zoltan
2021. Sze. 08. 15:49

Majd ha magyarok is eltunnek tolunk is bocsanatot kernek.

B, Gy.
2021. Sze. 09. 17:24

Mocskos egy nemzet ez a szlovak mink meg mindig haborus bunosok vagyunk, hogy nem szakad le rajuk az eg. Ezek beszelnek lojalitasrol undoritok.

Steuer
2021. Sze. 11. 10:56

https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Esterh%C3%A1zy_J%C3%A1nos_(politikus)

A kommenteket lezártuk.

Szóljon hozzá!

Hirdetés (X)

Kövessen minket