Nyitókép: Körkép.sk

 

Komáromban tartotta közgyűlését az Összefogás, ahol több politikai döntés is született, ahol jóváhagyták az új, közös párt, az Aliancia-Szövetség létrehozását. Mivel a Szövetség az Összefogás átnevezéséből jön létre, a mai közgyűlésen elfogadták ennek alapszabályát is.

 

Ez még csak a nulladik lépés, most következik a munka java. A közös párt tartalommal való megtöltése – nyilatkozta Mózes Szabolcs, a megszűnő Összefogás elnöke.

 

 hirdetes_810x300  

Az MKP és a Most-Híd jövő héten tartja saját közgyűlését, melyen szintén döntenek saját megszüntetésükről és a közös pártba való betagózódásról.

 

Kérdésre válaszolva Mózes kizárta annak lehetőségét, hogy egyik vagy másik párt nem fogadná el a Szövetség létrehozását.

 

A Körkép.sk kérdésére Mózes Szabolcs azt mondta, hogy a pártegyesítés folyamata ezzel lezárult, ugyanakkor egyéni szinten mindenki előtt nyitva van az ajtó, így Gyimesi György előtt is.

 

Ezzel lényegében más álláspontra helyezkedett, mint a Most-Híd, akik korábban kijelentették, hogy nem szeretnék, ha Gyimesi György belépne a Szövetségbe.

 

 

Érdeklődésünkre, hogy Gyimesi nélkül elérhető-e az öt százalékos parlamenti küszöb, Mózes kitérő választ adott. Szerinte a választások még odébb vannak, és addig mindenkinek építkeznie kell. Azt ugyanakkor elmondta, hogy mivel az alapító pártok tagjainak párttagsága az új, közös Szövetségben is folytatódik, így Bugár Béla is a Szövetség tagjává válhat.

 

Az Összefogás a Szövetségben alelnöki posztot kap, melyet vélhetően Mózes tölt majd be. Az MKP ellenkezésére azonban az alelnöki poszt nem lesz szakmai portfólióval megtöltve.

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.