Nyitókép: TASR/Martin Baumann

 

Szlovákiának Európa szívében több próbatétel ellenére nyugodt módon sikerült integrálódnia és különbözőnek maradnia. Az ország küldetése, hogy a béke követe legyen Európa szívében. Míg különböző frontokon folytatódnak a harcok az uralom megszerzéséért, ez az ország továbbra is az integráció és a nyugalom üzenetét közvetítse, Európa pedig rendelkezzen a határain átlépő szolidaritással, amely a kontinenst visszajuttathatja a történelem középpontjába – jelentette ki Ferenc pápa hétfőn, az állam, a civil társadalom és a diplomácia képviselői előtt Pozsonyban, az elnöki palota kertjében.

 

A Szentatya örömét fejezte ki a szlovákiai látogatásával kapcsolatban, és azt mondta, zarándokként érkezett ebbe a fiatal, ám nagy történelemmel és mély gyökerekkel rendelkező országba Európa szívében.

 

 hirdetes_810x300  

A pápa elmondása szerint olyan földre jött, amelyen már sokan áthaladtak. A Nagymorva Birodalomtól kezdve a Magyar Királyságig, Csehszlovákiától kezdve a mai napig, a szlovákok nem kevés próbatételen keresztül bizonyították, hogy békeszerető módon tudnak integrálódni és különbözőnek maradni.

 

„28 évvel ezelőtt a világ csodálattal figyelte két független ország konfliktusmentes megalakulását”

 

– konstatálta.

 

A pápa rámutatott a szlovák zászló kék színű sávjára, amely állítása szerint a szláv népek testvériségét jelképezi. A Szentatya szerint azért van szükség testvériségre, hogy támogathassuk az egyre fontosabb szerepet betöltő integrációt.

 

„Épp most van erre sürgősen szükség, abban a pillanatban, amikor a pandémia kemény hónapjai után – sok nehézség mellett – a gazdaság vágyott újraindulását várjuk”

 

– közölte.

 

Beszédében a koronavírus-járványra is kitért, amelyet korunk próbatételének nevezett. Az embereknek szerinte a válságot egy olyan felhívásként kellene fogadniuk, amelynek hatására átértékelik az életvitelüket. A pápa szerint nincs értelme annak, hogy a múltra panaszkodjuk. Fel kell tűrni az ingujjat, és együtt kell építenünk a jövőt.

 

„Azt kívánom önöknek, hogy ezt felemelt fővel tehessék, mint amikor a Tátra gyönyörűségére tekintenek”

 

– jegyezte meg.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.