Nyitókép: archív

 

A Sme rodina politikai álláspontja végett csak a következő ülésszakon, tehát októberben tárgyalja a szlovák parlament az állampolgársági törvény módosítását, értesült a Körkép.sk. Így a koalíciós tanács mai ülésén sem kerül terítékre a kérdés.

 

Mindez annak ellenére, hogy a meghirdetett, szeptember 16-án kezdődő ülésszak programpontjai között szerepel a tervezet. Hogy mi vezetett végül a tervezet halasztására, nem tudni.

 

Terítéken a szlovák parlamentben a kettős állampolgárság kérdése

 hirdetes_810x300  

 

A Körkép.sk ellenben úgy tudja, hogy az OĽaNO frakciója jóváhagyta Gyimesi György kezdeményezését, hogy ún.zöld kártyaként, tehát értékrendbeli kérdésként benyújthassa a 2010 előtti állapotokat visszaállító törvénymódosító javaslatát.

 

Gyimesi György megkeresésünkre elmondta, hogy saját módosító javaslatáról mindenki úgy szavaz majd, ahogy akar.

 

„A koalícióban nincs egységes vélemény, de én legalább a frakciómon belül azt kiharcoltam, hogy zöld kártyaként és értékrendbeli kérdésként benyújthassam, hogy azok, akik úgy érzik, hogy vissza kell állítani a 2010-es állapotokat, tudjanak szavazni erről a törvényről. Hozzáteszem, nem fogok megszavazni semmilyen más törvénymódosító javaslatot, csak a sajátomat. Azt gondolom, hogy alkotmányellenes állapot, ha bárki akarata ellenére veszíti el az állampolgárságát.“

 

A kormány javaslataként benyújtott verzió lényegében a magyarokon kívül minden más esetben rendezi a jogszabály állampolgárság-kobzó hatályát. A felvidéki magyarok többsége számára, akik szülőföldjük elhagyása nélkül szeretnék felvenni a magyar állampolgárságot, ezt továbbra sem teszi lehetővé.

 

Gyimesi Györgynél érdeklődtünk arról is, hogy mire számít az ő módosító javaslatával kapcsolatban.

 

„A Sme rodinából nem lehet számítani egyetlen támogató javaslatra sem. Viszont kérdés, hogy a Za ľudí frakciójának maradékából és azok közül, akik átpártoltak az SaS-hez, mivel liberálisok és a személyi szabadságot minden egyes szabadság fölé emelik, megengedik-e azt a szabadságot a magyar embernek, hogy felvegye a magyar állampolgárságát úgy, hogy ne veszítse el a szlovákot.“

 

Az állampolgársági törvény Robert Fico általi szigorítását a Most-Híd többszöri kormányzati ideje alatt sem tudta megváltoztatni. Mi több, amikor erre vonatkozó ellenzéki javaslat érkezett a parlamentbe Ondrej Dostál (SaS) részéről, maga Bugár Béla sem szavazta meg, aki akkor a parlament alelnöke volt.

 

A témával a későbbiekben még foglalkozunk.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 16 olvasónak tetszik ez a cikk.