Nyitókép: reprofoto (TA3)

 

Ha nem érjük el azon nyugati országok átoltottsági szintjét, mint Norvégia, Portugália, Dánia, melyek már kijelenthették, hogy legyőzték a járványt, a korlátozó intézkedések életben maradnak – jelentette ki Vladimír Lengvarský (OĽaNO jelöltje) egészségügyi miniszter.

 

Mint elmondta, mindent megpróbáltak az oltás érdekében, de a társadalmi hangulat ezzel ellentétes.

 

„Nem szeretném korlátozni az embereket, sem rendkívüli helyzetet kihirdetni. Azt szeretném, ha az emberek tudatosítanák, hogy minden az ő döntésükön múlik. Ha beoltják magukat, azzal önmagukat, hozzátartozóikat és a kórházakat is védik. A járványból való egyetlen kiutat az oltás jelenti“

 

 hirdetes_810x300  

– hangsúlyozta.

 

A tárcavezető ugyanakkor nem tartja valószínűnek, hogy újból bevezessék az országos tesztelést. Ellenben a kormány döntésének értelmében a minisztérium 80 darab, a régiókban bevethető tesztelő-csapatot állít ki, akik az egyes tűzfészkekben fogják indokolt esetben tesztelni az embereket.

 

Elmondta azt is, hogy jelenleg több mint 400 körzeti orvos is segédkezik az oltásban, akiknél már mintegy 16 ezer ember oltatta be magát.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!