Nyitókép forrása: MTI/Balázs Attila

 

A szlovákiai lakosság nagyobbik fele szerint kötelezővé kellene tenni a koronavírus elleni oltást az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok számára – derült ki a Markíza televízió politikai műsorában nyilvánosságra hozott Focus-felmérésből.

 

A válaszadók 56,7 százaléka egyetértene az egészségügyi alkalmazottak, orvosok, ápolók kötelező beoltásával (igen, inkább igen kategóriák). Ez ellen csak 40,7 százalék foglalt állást.

 

Hasonlóan, a megkérdezettek 56,2 százaléka szerint kötelezővé kellene tenni a vakcinát az idősotthonokban dolgozó ápolóknak – az ő esetükben nemleges választ 41,2 százalék adott.

 

 hirdetes_400x285  

Kevésbé egyértelmű a pedagógusok esetében. Az őket oltásra kötelező aránya 52 százalék, az ezt ellenzőké 45 százalék.

 

Érdekes számokat kapunk egyébként, ha megnézzük a válaszokat pártszimpátia szerint is.

 

A Hlas esetében a pedagógusokat oltásra kötelezők és nem kötelezők aránya között nincs nagy különbség, az egyensúly nagyjából fele-fele. A Smer esetében a pedagógusok kötelező oltását 62,5 százalék elutasítja, és csak 36,8 százalék támogatja. Az SaS-nél az arányok épp fordítottak a Smerhez képest, 65 százalék oltásra kötelezne, 35 százalék nem. Az OĽANO választóinál a pedagógusokat oltásra kötelezők aránya pedig közel 75 százalékos.

 

A kötelező oltást legnagyobb arányban a Republika választói ellenzik (80 százalék a nemek aránya), a Sme Rodina esetében meglepő módon többségben vannak a támogatók (64,4 százalék). A Za ľudí a másik véglet, ott a tanárok kötelező oltása mellett foglalt állást a válaszadók több mint 95 százaléka.

 

További részletek a grafikonokból olvashatók ki.

 

 

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.