Nyitókép: SITA

 

Az egészségügyi miniszter az oltás előnyeinek hangsúlyozásával szeretné meggyőzni a bizonytalanokat és az oltás elleneseket.

 

A Markíza televízió Na telo plus című műsorában Lengvarský kiemelte, hogy Szlovákiában még mindig nagyon sok olyan ember van, aki fél az oltástól, de nem kifejezetten vakcina ellenesek.

 

A kötelező oltással kapcsolatban leggyakrabban az egészségügyi dolgozókról, tanárokról, vagy a katonákról beszélnek.

 hirdetes_400x285  

 

„Irreális, hogy bármilyen társadalmi csoportot kötelezzünk az oltásra,“

 

mondta a miniszter, hozzátéve, hogy az egészségügyi dolgozók nagy része, akik a leginkább veszélyeztetett csoport, már úgyis be van oltva. A sürgősségi osztályokon dolgozó orvosok és egészségügyi nővérek több mint 90 százaléka rendelkezik oltással.

 

A műsorban elhangzott az is, hogy a megelőzésen kívül nagyon fontos maga a kezelés is. És bár az elmúlt két hétben megugrott a kórházi ellátásra szorulók száma, sok fertőzött személy otthoni környezetben lábadozik. A miniszter elmondta, hogy a 65 év feletti, pozitív PCR-teszttel rendelkezőket már az elérhető bamlanivimabom-mal kezelik, a közeljövőben pedig megérkezik a regeneron nevű gyógyszer is. Ez egy monoklonális ellenanyag, mely az immunitást erősíti. Mindkét hatóanyag az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyási folyamatában van.

 

SITA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.