Nyitókép: noviny.sk

 

„Orbán azt figyeli, hogy mit engedhet meg magának. Ha nem figyelünk oda az ilyen ballépésekre, mint a zászlónkkal volt Párkányban, Orbán majd röhögve legyinthet, hogy ezekkel bármit meg lehet csinálni“ – fogalmazott Peter Pellegrini (Hlas) a Markíza televízió vasárnapi Testre szabva című műsorában,

 

A korábbi kormányfő a párkányi Orbán-Heger találkozón történt kínos ügyre reagált, amikor a háttérben nem a hivatalos szlovák lobogó, hanem egy nemzeti címer helyetti, leginkább az orosz zászlóra hasonlító lobogó lengett. Magyarország egyébként később azzal magyarázta az egészet, hogy a magyar lobogóról is hiányzott a címer.

 

„Részletekből áll össze az egész. Ma sokkal több nyitott dolog van a szlovák-magyar kapcsolatokban. Résen kell lennünk”

 

 hirdetes_400x285  

– tette hozzá Pellegrini.

 

Mint elmondta, a díszítést a magyar fél intézte, Pellegrini szerint „Orbán Viktor csinálta”, így Eduard Heger szlovák kormányfőnek meg kellett volna néznie, minden rendben van-e.

 

„Orbán a barátom, jól ismerem őt. Az ilyen apróságokból ha 5 összejön, Orbán  majd nevetve, legyintve mondhatja,  hogy ezekkel bármit megtehetek“

 

– folytatta a Hlas elnöke.

 

 

A műsorban a Szlovákiában tervezett magyar földvásárlás témája is felmerült. Pellegrini szerint a földterület nemzeti vagyon, és fontos, hogy a kormány megtalálja a megoldást arra, hogy ezt megakadályozza.

 

„Be kellene vezetni a végső kedvezményezettek rendszerét. Hogy ha majd az állam helyett valamilyen magánvállalat vagy magáncég veszi meg ugyanazt a földet, meg tudjuk nézni, hogy az adott cég nincs-e ugyanúgy állami tulajdonban, vagy magánszemélyként viszonyban az állammal“

 

– magyarázta Pellegrini.

 

Mária Kolíková igazságügyi miniszter szerint a lényeg, hogy a földvásárlás folyamatába be tudják vonni az államot, hogy Szlovákia végül ellenőrizni tudja a valódi tulajdonosi hátteret. Magánszemélyek esetében ugyanis nincs akadálya az EU-n belül a másik országban való földvásárlásnak.

 

A műsor felvétele ITT visszanézhető.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 6 olvasónak tetszik ez a cikk.