Nyitókép: AP Photo/Darko Vojinovic

 

A koronavírus elleni harmadik vakcinát annak a személynek is beadhatják, akinek az orvosa írásban ajánlotta a megerősítő oltóanyagot – tájékoztatott az egészségügyi tárca.

 

Zuzana Eliášová szóvivő szerint az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NZCI) az összes olyan páciensnek SMS-t küld, akinek jogosultsága van a harmadik vakcinára.

 

„Jelenleg a harmadik vakcinát a teljes oltottsággal rendelkező immunokompromittált személynek legkorábban négy héttel a második oltás megszerzése után lehet beadni“

 

 hirdetes_810x300  

– hangsúlyozta a szóvivő.

 

Az információs SMS-t az aktív kezelésben részesülő rákos betegeknek, a rosszindulatú hematológiai daganattal küzdő betegeknek, az őssejt-transzplantáció utáni pácienseknek, illetve az előrehaladott vagy gyógyíthatatlan HIV-fertőzésben szenvedő pácienseknek küldik ki.

 

Az egészségügyi minisztérium rámutatott, hogy az oltásra jogosult páciensek nagy részét immunszupresszív kezeléssel gyógyítják, azaz olyan gyógyszerekkel, amelyek elnyomják az immunrendszert (pl. különböző autoimmun betegségek esetében).

 

A tárca szerint előfordulhat, hogy a harmadik oltás lehetőségéről olyan személy kap információt, aki személy szerint nem érez akut egészségügyi problémákat, viszont a betegsége gyógyítása megzavarhatja az immunrendszerét.

 

„Fordított esetben, amikor a páciens egészségügyi problémákkal küzd, de az NCZI-től nem kap információt a harmadik oltásról, az orvos írásban ajánlhatja a harmadik vakcina beadását a páciensnek“

 

– zárta le Eliášová.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!