Nyitókép: SITA/Jana Birošová

 

Az nem lehet, hogy nem mennek át a reformok, ugyanis a kormányprogramban kerültek meghatározásra. Ha a parlament támogatta a kormányprogramot, de a reformokat nem szavazza meg, azzal kigúnyolja a polgárokat – jelentette ki Eduard Heger kormányfő az RTVS Szombati dialógusok c. műsorában.

 

Elmondása szerint a reformok készen állnak, az egyetlen akadály a politikai akarat, amelyet egyelőre a Sme rodina nem hajlandó kinyilvánítani. Heger egyúttal azt is megerősítette, hogy nem tervezik a veszélyhelyzet bevezetését.

 

 hirdetes_810x300  

„Az nem lehet, hogy a reformok nem mennek át. Ezzel megbecstelenítenék a parlament szavazását a kormányprogramról. A parlament nem galambház. Ha több mint 90 szavazattal jóváhagyjuk a kormányprogramot, amelyben meghatározzuk azokat a reformokat, amelyeket véghez fogunk vinni, és végül nem tesszük meg, azzal kigúnyoljuk a polgárokat. Ezután mégis hogyan működhetnénk tovább?“

 

– jelentette ki a kormányfő, hozzátéve, hogy a Sme rodina is megszavazta a kormányprogramot.

 

A miniszterelnök szerint a polgárok 70 százaléka támogatja a reformokat. Egyetért a Sme rodina azon kikötésével, miszerint Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszternek a régiókat járva kellene a kórházreformot elmagyarázni.

 

A veszélyhelyzet nem megoldás

 

A kormányfő megerősítette, hogy a kormány nem tervezi a veszélyhelyzet bevezetését.

 

„Bízom benne, hogy a polgárok értelmesek“

 

– mondta azzal, hogy a veszélyhelyzet nem megoldás.

 

Heger szerint az állam mindent megtett annak érdekében, hogy megvédje a rizikós csoportokat a fertőzéstől. H sikerülne az 50 év felettiek korosztályában emelni az oltottsági szintet, az óvintézkedések is enyhülnének, és sokkal kényelmesebb életet élhetnénk. A felelősség most a lakosokon van.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!