Nyitókép: Shutterstock

 

Az összeesküvés-elméletekkel való egyetértés jelentős mértékben befolyásolja az átoltottsági szintet. Azoknak a válaszadóknak a 81 százaléka, akik nem értenek egyet semmilyen konspirációs elmélettel, be vannak oltva – derült ki az Ako sa máte, Slovensko felméréséből.

 

Az adatközlőknek hat konspirációs kijelentéssel kapcsolatban kérdezték meg a véleményüket. A négy legnépszerűbb kijelentéssel megközelítőleg a válaszadók 40 százaléka értett egyet, az adatközlők 61,2 százaléka pedig legalább egy kijelentést helybenhagyott. A megkérdezetteknek csaknem a negyede egyetlen kijelentéssel sem értett egyet. A felmérésből az is kiderült, hogy azok körében, akik az összes konspirációs kijelentéssel egyetértenek, mindössze 8,3 százalékos az oltottsági szint.

 

 hirdetes_400x285  

A hat konspirációs kijelentés közül az az állítás bizonyult a legnépszerűbbnek, miszerint a COVID-19-ben elhunytakról szóló jelentés művileg van felnagyítva (ezzel a kijelentéssel a válaszadók 43,3 százaléka értett egyet). Az adatközlők hasonló szinten értettek egyet azokkal az állításokkal is, miszerint a koronavírust laboratóriumban hozták létre és direkt módon terjesztették szét az emberek között, a jelenlegi járvány annak a világigyekezetnek a része, hogy kötelezővé tegyék az oltást, illetve a koronavírus-járványt valaki azért váltotta ki, hogy könnyebben uralkodhasson az emberek felett.

 

„Az oltottság alacsony mértékének egyik jelentős magyarázata lehet az, hogy a hazai népesség nagy része hisz a konspirációs elméletekben. Azoknak a válaszadóknak a 81 százaléka be van oltva, akik egyetlen konspirációs kijelentésben sem hisznek, ez a szám pedig nagyjából ugyanazon a szinten van, mint a legsikeresebb átoltottsággal rendelkező európai országokban“

 

– jegyezte meg Robert Klobucký, a Szlovák Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének munkatársa.

 

Az átlaggal összehasonlítva Pozsonyban és Kassán sokkal kevesebb válaszadó értett egyet az összeesküvés-elméletekkel. Ezzel ellentétben, sokkal inkább hisznek a konspirációs állításokban azok a személyek, akik nem igazán elégedettek az életükkel. A koronavírusos konspirációkkal való egyetértés a csökkenő végzettséggel egyre inkább növekszik. Azok a válaszadók, akik egyetértenek ezekkel az elméletekkel, beismerték, hogy nem igazán tartják be a járványellenes óvintézkedéseket.

 

A felmérést október 5-e és 10-e között végezték 1 000 válaszadó részvételével.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!