Nyitókép forrása: topky.sk/ Vlado Anjel

 

A besztercebányai Speciális Büntetőbírság nem hosszabbította meg a Tisztítótűz ügyben érintett vádlottak vizsgálati fogságát, így Tibor Gašpar egykori országos rendőrfőkapitány és társai szabadlábra kerülhetnek. Az ügyész fellebbezett a döntés ellen, a labda most a Legfelsőbb Bíróság térfelén pattog, amelynek november 5-ig kell döntést hoznia – az elsőfokú bíróság döntése értelmében Gašpar és négy társa ekkor kerülhetnének ki a rács mögül.

 

A Tisztítótűzben összesen 5 egykori rendőrségi vezetőt tartóztatott le a NAKA nagyjából egy évvel ezelőtt. A gyanú szerint a rendőrségen belül építettek ki bűnszervezetet, amely gyakorlatilag privatizálta az igazságszolgáltatást, eljárásokat befolyásolt. Az akció során tartóztatták le Tibor Gašpar volt rendőrfőnököt.

 

A dolog érdekessége, hogy az elsőfokú bíróság speciális bírája, Rastislav Stieranka október elején még arról beszélt, hogy Gašpar esetében nött a vizsgálati fogság mellett szóló körülmények száma. Többek között a Gašpar lakásán talált kényes adatokat is tartalmazó DVD is ide tartozhatott. A DVD-re Gašpar olyan adatokat mentett le, amelyekhez még a Korrupció Ellenes Hivatal vezetőjeként fért hozzá.

 

 hirdetes_400x285  

Aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!