Nyitókép: TASR

 

Az egészségügyi tárca kedden elindította a regisztrációt a koronavírus elleni vakcina harmadik oltására, amelyre egyelőre az idősebbek, a krónikus, illetve súlyos betegségben szenvedők jogosultak.

 

Mivel az idősebbeket gyakran a gyermekeik regisztrálják be az oltásra, ezért a SME kérdés-felelet formájában egy összefoglalót készített arról, miként kell eljárni, ha szüleinket a harmadik vakcinára szeretnénk beregisztrálni.

 

 hirdetes_400x285  

Kik jelentkezhetnek a harmadik koronavírus elleni vakcinára?

 

Elsősorban az 55 év feletti polgárok, a gyenge immunrendszerrel rendelkezők és az egészségügyi dolgozók. Megközelítőleg 270 ezer személyről van szó, akik az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjától SMS-t kapnak arról, hogy jogosultak a harmadik oltásra.

 

Ezeknek a személyeknek maguknak kell regisztrálniuk az oltásra, vagy automatikusan kapnak meghívót?

 

Az 55 év feletti személyeknek az NCZI SMS-t küld, amelyben meghívja őket az oltásra.

 

Az 55 évnél fiatalabbak is kérhetik a harmadik oltást?

 

Igen, 18 éves kortól lehet jelentkezni. Az egészségügyi tárca azonban arra kéri azokat az embereket, akik ebbe a korcsoportba tartoznak, hogy csak akkor jelentkezzenek, ha gyenge az immunrendszerük.

 

Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter szerdán azt mondta, a harmadik vakcina beadásánál az 55 év felettieket, illetve a gyenge immunrendszerrel rendelkező személyeket fogják előnyben részesíteni. Ez azt jelenti, hogy a fiatalabb, egészséges embereknek a regisztráció után még várniuk kell a harmadik oltóanyagra.

 

A második vakcina után mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy valaki megkapja a harmadik vakcinát?

 

Az egészséges embereknél tekintet nélkül a korukra a második oltás beadása után hat hónappal lehet beadni a harmadik oltást.

 

A gyenge immunrendszerrel rendelkező személyeknél már négy héttel a második oltás után be lehet adni a harmadik oltást. Az ő esetükben azonban orvosi ajánlásra van szükség.

 

Annak a személynek is szüksége van harmadik adagra, aki átesett a covidon?

 

Amennyiben az adott személynek nem gyenge az immunrendszere, a tárca nem ajánlja a harmadik vakcinát. Az ő esetükben a covidon való átesés olyan hatással van, mint a harmadik, megerősítő vakcina. Viszont ha az illető szeretné, az oltóközpontban beadják neki a harmadik vakcinát. A gyenge immunrendszerrel rendelkezők esetében akkor is ajánlott a harmadik vakcina beadatása, ha az illető korábban már átesett a covidon.

 

Hol lehet regisztrálni a harmadik oltásra?

 

A korona.gov.sk weboldalon az „oltás“ szekció alatt.

 

A regisztráció során kért PIN-kódot honnan lehet megszerezni?

 

A PIN-kódot az NCZI által kiküldött SMS tartalmazza. Ezt a PIN-kódot kapták az emberek akkor is, amikor az első oltásra regisztráltak. Ugyanez a PIN-kód érvényes a harmadik oltásra is.

 

Mi a teendő akkor, ha az illető nem kapott SMS-t, a PIN-kódot pedig kitörölte vagy nem emlékszik rá?

 

Ebben az esetben a kódot megtalálja az NCZI által küldött e-mailben, vagy kigenerálják neki a telefonos ügyfélszolgálatnál. Hívni a 02/32 35 30 30-as telefonszámot lehet.

 

Regisztráció nélkül is lehet oltakozni a harmadik vakcinával?

 

Igen. Elég, ha az érdeklődő az oltóközpontban felmutatja a digitális COVID-igazolványát, amellyel bizonyítja, hogy megkapta a második oltást. Ebben az esetben nincs szüksége PIN-kódra.

 

Hol lehet megnézni azoknak az oltóközpontoknak a listáját, ahol beadják a harmadik vakcinát?

 

Az egészségügyi minisztérium honlapján az „Oltás regisztráció nélkül“ szekcióban. Erre az oldalra a korona.gov.sk weboldalról is el lehet jutni, mégpedig az „Oltás berendelés nélkül“ szekcióra kattintva.

 

Milyen oltóanyaggal oltják a harmadik vakcina iránt érdeklődőket?

 

Az AstraZeneca (Vaxzevria) és a Pfizer/BioNTech (Comirnaty) vállalat vakcináival oltott személyeket Pfizer-vakcinával oltják.

 

A Moderna (Spikevax) vállalat vakcinájával oltott személyek harmadszorra is ezt az oltóanyagot kapják.

 

A Szputnyik V-tel és a Johnson & Johnson vakcinájával oltott személyek szintén Pfizer-vakcinát kapnak.

 

SME/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.