Nyitókép: Tpoky/Vlado Anjel

 

A gazdasági minisztérium és a Richard Sulík (SaS) lánya között megkötött szerződés a dubaji utazással kapcsolatosan hiba volt – ismerte be pénteken Richard Sulík gazdasági miniszter. Egyúttal kijelentette, hogy emiatt az ügy miatt nem hajlandó lemondani a gazdasági miniszteri posztról.

 

„Alábecsültem a helyzetet. Saška (Alexandra Sulíková, a miniszter lánya – szerk. megj.) a minisztériummal kötött szerződést. Én erről egyáltalán nem tudtam, sőt arról sem, hogy mi áll a szerződésben. Fontosabb dolgaim is vannak egy repülőjegynél. Ami történt, megtörtént“

 

– mondta.

 hirdetes_810x300  

 

Sulík a dubaji botrányról: A lányom a saját költségén utazott az EXPO-ra

 

„Ahhoz, hogy Alexandra a gazdasági tárca delegációjával tudjon utazni, szerződésre volt szüksége. Beismerem, hogy alábecsültem. Sajnos rossz vége lett annak, hogy ez a szerződés meg lett kötve. Figyelmetlenség történt, de mindenkit biztosíthatok arról, hogy többet ilyesmi nem történik meg“

 

– húzta alá Sulík.

 

Botrány Sulík minisztériumában: A lányát is elvitte Dubajba, majd a teljes utaslista személyes adatai kikerültek az internetre

 

A miniszter azt is elmondta, hogy a dubaji tartózkodásukat ő fizette a saját pénzéből, és a lányával máshol laktak, mint a szlovák delegáció többi tagja. Mint mondta, a lánya repülőjegyét az elszámolás után szeretné kifizetni. Sulík szerint a repülőjegy „néhány száz euró“ lesz.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!