Nyitókép forrása: Facebook.com/Polícia SR

 

Befejeződött a Szlovákia egyik legnagyobb horderejű ügyében, a Tisztítűzben folyó nyomozás. A nyomozati és vádirattal már ismerkednek a védőügyvédek és az ügyész is – jelentette be Dalibor Skladan, a Főügyészség szóvivője.

 

„Az illetékes nyomozó végleges javaslata még nem került kézbesítésre az ügyészség részére”

 

pontosította Skladan. A Tisztítótűz ügyben összesen 21 embert vádoltak meg, köztük van Tibor Gašpar korábbi országos rendőrfőkapitány, aki épp ma (november 4-én) engedtek ki a vizsgálati fogságból, így szabadlábon védekezhet. Tíz vádlottat külön eljárásban vonnak felelősségre. A 21 személy ellen 25 vádpontot fogalmaztak meg a hatóságok.

 

„A nyomozás során minden vádlottat kihallgattak, néhányukat többször is. Összesen 46 kihallgatás történt az ügyben. Az eljárás során 92 tanúvallomást vettek fel” – magyarázta Skladan, hozzátéve, hogy törvényszéki bizonyítási eljárásokra is sor került.

 hirdetes_810x300  

 

A Tisztítótűz leegyszerűsítve az igazságszolgáltatás privatizációjáról szólt, amely során Norbert Bödör nyitrai oligarcha köré csoportosultak a rendőrség csúcsvezetők (a NAKA és a rendőrség, valamint az adóhatóság vezető tisztviselői), és nem csak befolyásolták, hogy mely posztokra kik kerülhetnek, de a gyanú szerint kiárusították az igazságszolgáltatást, leállították vagy épp elindították a nyomozásokat, büntetőeljárásokat, mindemellett pedig szerteágazó korrupciós láncot alakítottak ki.

 

Teraz.sk, körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.