Nyitókép: SITA/Branislav Bibel

 

A társadalmat nem szabadna megosztani, az oltottaknak és az oltatlanoknak ugyanolyan jogokkal kellene rendelkezniük – jelentette ki Boris Kollár (Sme rodina) házelnök az RTVS 5 perc múlva 12 politikai vitaműsorában.

 

Kollár szerint a szakembereknek Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszterrel és Vladimír Lengvarský (OĽaNO) egészségügyi miniszterrel kellene megbeszélniük az óvintézkedések esetleges szigorítását.

 

 hirdetes_810x300  

„Közös álláspontot kell találniuk, mert mi csak ezt fogjuk megszavazni“

 

– jelentette ki.

 

A Sme rodina elnöke szerint a személyes felelősségvállalás a kulcsfontosságú, ezért nem látja értelmét annak, hogy az embereket oltottakra és oltatlanokra osszák fel. Elmondása szerint az óvintézkedésekre való tekintet nélkül a pandémia a „saját életét éli“, és a harmadik hullámnak is át kell vonulnia az országon.

 

Az előkészített reformokkal kapcsolatban Kollár azt mondta, nem vétózhat meg olyat, ami a kormány programnyilatkozatában szerepel.

 

„Nem vétózhatom meg az egészségügyi reformot, de nem kell, hogy egyetértsek azzal a formával, amit a miniszter beterjeszt“

 

– magyarázta Kollár, majd ismét kiemelte, igenis szeretné megvalósítani a reformokat, de úgy, hogy azok ne hassanak negatívan a régiókban élő emberek életére.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.