Nyitókép: SITA/Alexandra Čunderlíková

 

Lehetséges, hogy a Covid-igazolványok érvényessége egy évről kilenc hónapra csökken – közölte Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter az RTVS 5 perc múlva 12 c. politikai vitaműsorában. Peter Pellegrini, a parlamenten kívüli Hlas-SD elnöke azt mondta, amennyiben erre sor került, arról időben tájékoztatni kell az embereket, ugyanis azok a személyek, akik januárban az elsők között oltatták be magukat, a Covid-igazolvány kilenc hónapos érvényessége mellett már nem biztos, hogy bemehetnének egy étterembe.

 

A két vitapartner a szigorúbb óvintézkedésekkel kapcsolatban is nyilatkozott.

 

 hirdetes_810x300  

„Fontos újítás lesz, hogy a munkaadónak lehetősége lesz arra, hogy információt szerezzen az alkalmazottjától azzal kapcsolatban, hogy be van-e oltva vagy átesett-e a betegségen“

 

– mondta Sulík, aki azt is hozzátette, hogy a módosított óvintézkedések az oltott személyeket fogják előnyben részesíteni, például azzal, hogy a fekete járásokban elmehetnek étterembe. Állítása szerint a fekete járásokban azok is elmehetnek étterembe, akik átestek a Covid-19 fertőzésen.

 

„Ez az óvintézkedés az oltottakra és a covidon átesettekre is érvényes lesz, de azt most nem tudom, hogy hat vagy kilenc hónapon keresztül. Mindenesetre ez azt jelenti, hogy az embernek van Covid-igazolványa, ami ha lejár, akkor ismét kell magával valamit kezdenie“

 

– magyarázta a gazdasági miniszter.

 

Peter Pellegrini elmondása szerint azért nem támogatták az új intézkedéscsomagot, mert olyan dolgokat tartalmaz, amivel nem értenek egyet.

 

Sulík: Az oltás sokkal olcsóbb

 

Az ellenzéki politikus szerint Szlovákia megfeledkezik a Covid-19 betegségben szenvedő páciensek gyógyításáról. Sulík állítása szerint a covidos betegek gyógyítása rendkívül drága.

 

„Az oltás a gyógyítással szemben sokkal olcsóbb“

 

– jelentette ki a liberálisok elnöke, aki nagyon örül annak, hogy az utóbbi napokban egyre többen döntöttek az oltás mellett.

 

A miniszter elmondása szerint újonnan azt is közzé fogják tenni, hogy a koronavírus szövődményeiben elhunyt személyek közül mennyien voltak beoltva. Állítása szerint az elhunytak 95 százaléka oltatlan volt.

 

A Hlas elnöke szerint azokról az emberekről is gondoskodniuk kellene, akik nem akarják magukat beoltatni. Sulík szerint az oltatlanokat sem „fütyülik le”, de éppen ő miattuk telítettek a kórházak. Pellegrini szerint az oltatlanoknak ellenanyagtesztet kellene felkínálniuk.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.