Nyitókép forrása: SITA/Ľudovít Vaniher

 

Még csak nemrég fogadta el a kormány az elégségesnek mondott járványügyi intézkedéseket, máris tarthatatlanná vált a helyzet a régiókban és az országban egyaránt. Kedden a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma 2800 fölé emelkedett, Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter pedig elrendelte a nem COVID-os betegellátás korlátozását.

 

„A helyzet a szlovákiai kórházakban rendkívül súlyos”

 

jelentette ki Lengvarský a kormány keddi ülése előtt, jelezve, hogy a COIVID-betegeknek fenntartott kórházi helyek gyorsan fogynak. Jelenleg több mint 2800 koronavírus-fertőzött szorul kórházi ápolásra.

 

„Jelenleg már érvényben van a rendeletem, amely korlátozza az úgynevezett „fehér betegellátást” (nem COVID-os kórházi betegellátást – a szerk.)”

 

 hirdetes_810x300  

Az intézkedés a gyakorlatban azt jelenti, hogy az egészségügyi dolgozók korlátozzák/elhalasztják a beavatkozásokat és kezeléseket, ami összességében ismét ront majd a lakosság egészségügyi helyzetén.

 

„Fordulóponthoz érkeztünk, amikor nagyon figyelmesen kell koordinálnunk, oldanunk az eseményeket”

 

hangsúlyozta a miniszter. Hangsúlyozta, azokban a régiókban a legrosszabb a helyzet, ahol a legalacsonyabb az átoltottsági arány. Lengvarský elrendelte, hogy az eredetileg megszabott reprofilizáción túl is csoportosítsanak át kapacitásokat. A reprofilizáció azt jelenti, hogy szabad ágykapacitásokat csoportosítanak át. Ennek azért vannak korlátai, az ágyak száma egy dolog, az egészségügyi dolgozóké viszont már egy másik kérdés, és jelenleg nincs veszélyhelyzet, amely lehetővé tenné az egészségügyi alkalmazottak átcsoportosítását is. Igaz, hogy a közegészségügyi válsághelyzet még érvényben van, és a nemrég gyorsított eljárásban elfogadott törvénymódosítás értelmében az egészségügyi alkalmazottak (és a kritikus infrastruktúrákban dolgozók) kötelezhetők munkavégzésre (az átcsoportosítás azonban ettől még megoldatlan marad).

 

Csak az elmúlt nap 227 fővel emelkedett a kórházi ápolásra szoruló COVID-os betegek száma, számuk így 2862-re emelkedett. Közülük 241-en vannak intenzív osztályon, 258-an pedig lélegeztetőgépen. Továbbra is a beoltatlanok vannak túlnyomó többségben a súlyos esetek között.

 

Pozsony megyében csak két szabad lélegeztetőgép van, Besztercebánya megyében 5, Nyitra megyében mindössze 1, Trencsén megyében 3, Nagyszombat megyében 3, Eperjes megyében jelenleg még 2, Kassa megyében 4, Zsolna megyében pedig már egy sem. Ezek a számok óránként változhatnak.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!