Nyitókép: SITA/Branislav Bibel

 

A Szövetség petícióját támogató több mint 500 aláírásnak köszönhetően a párt az oktatási minisztériummal tárgyalt. A tárcaközi egyeztetésben ugyan több kritikus pontban is eredmény született, az azonban továbbra sem jelenthető ki, hogy az egyetemek autonómiáját sikerült teljes mértékben megvédeni. 

 

A szaktárca visszalép a rektorválasztás igazgatótanácsi vétója ügyében, így az egyetemek vezetőjének megválasztása továbbra is döntő többségben az intézmények akadémiai szenátusának kezében marad. A törvény része marad az is, hogy az egyetemek karokra oszlanak, amelyek élén a dékán áll, és az igazgatótanácsnak ezek kiválasztásába is minimális beleszólása lesz.

 

 hirdetes_810x300  

A minisztérium viszont továbbra is hajthatatlan az egyetemek költségvetése ügyében, ezek elfogadását teljes mértékben kivennék az egyetemi önkormányzat kezéből.

 

A Szövetség két héttel ezelőtt indított petíciót, amely a törvénytervezet legkirívóbb részeit módosító javaslatokat négy konkrét pontban tárgyalja.

 

A petíciót egy nap alatt több, mint 800-an írták alá.

 

Körkép.sk/sajtóhír

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!