Nyitókép: SITA/Branislav Bibel

 

A Za ľudí párt óvintézkedések elfogadásával próbálná meg oltásra buzdítani az embereket. Az átoltottsági szint növelése érdekében a párt az javasolta, hogy egy év helyett kilenc hónapra csökkentsék a Covid-igazolványok érvényességét, a 65 év feletti oltott poglárokat pedig rekreációs utalvánnyal jutalmaznák meg. Mindezt Veronika Remišová pártelnök, miniszterelnök-helyettes jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a jelenlegi helyzetben a pártja kiáll amellett, hogy a középiskolákban és az egyetemeken függesszék fel a jelenléti oktatást. 

 

Az oltottak előnyben részesítését és az idősebb korosztály számára bevezetett motivációs óvintézkedéseket a Za ľudí a kijárási tilalom legközelebbi kiértékelése során szeretné érvényesíteni.

 

 hirdetes_810x300  

„Amennyiben sem az egyik, sem a másik nem fog segíteni, nyitottak leszünk arra, hogy tárgyalást folytassunk az 55 év felettiek kötelező oltásáról. Erről a kormányfőt is biztosítottuk a koalíciós tanácson“

 

– konstatálta Remišová, hozzátéve: a lockdown csupán elodázza a problémákat.

 

A párt az orvosokat, egészségügyi nővéreket és a kórházi alkalmazottakat is rekreációs utalvánnyal jutalmazná meg, amit a hazai hotelekben és éttermekben használhatnának fel. Remišová szerint ezzel a korlátozások által leginkább sújtotta szektorokat is támogatnák.

 

A Za ľudí párt szerint az egészségbiztosítók támogató kampányokkal motiválhatnák az embereket az oltás felvételére. Az oltottakat pedig az egészségügyi csomagjaikon belül részesíthetnék előnyben. A párt véleménye szerint egy 24 órás segélyvonal is működhetne azon biztosítottak számára, akik az elhalasztott műtétjük miatt ezen a vonalon részesülhetnének lelki támogatásban. Remišováék továbbá arra is felhívták a figyelmet, hogy a rizikós betegek számára megemelhetnék a monoklonális ellenanyagokhoz való hozzáférést.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!