Nyitókép forrása: SITA/Martin Medňanský

 

Sajtótájékoztatót tartott a járványszakértők tanácsa, amelyen jelen volt többek között Ján Mikas tiszti főorvos is. Az aktuális járávnyhelyzet bemutatásán és a jelenleg érvényes korlátozások megemlítésén túl azonban további kérésekkel fordultak a lakossághoz és a munkáltatókhoz. Annyi egyértelműen látszott, hogy a szakértők nem teljesen elégedettek a kormány által elfogadott intézkedésekkel, leginkább az iskolák átmeneti bezárását hiányolják. Azt is elmondták, miért.

 

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a jelenlegi járványhelyzeten a most meghozott intézkedések nem változtathatnak, de a hullám további alakulását az fogja meghatározni, a lakosság mennyire tartja be az előírt korlátozásokat. Ezeknek a lényege pedig az lenne, hogy minimumra szorítsák az emberek szociális érintkezését és mobilitását, azzal a céllal, hogy lelassítsa a vírus terjedését, aminek hatására picit később a kórházakra nehezedő nyomás is csökkenni fog.

 

A szakértők szerint nem elbliccelni, hanem betartani, sőt, túlteljesíteni kellene az előírásokat. Szerintük a lockdown nem lehet tartós megoldás, azt csak az oltás hozhat.

 

 hirdetes_400x285  

Ugyanakkor az átoltottsági szintet jelenleg nem 5 vagy 10 százalékkal, hanem 30 százalékkal kellene emelni ahhoz, hogy érdemi eredményt érjünk el.

 

A szakértők szerint a lockdown letelte után enyhítéseket csak beoltottaknak és az átesetteknek szabadna biztosítani, mert e csoportok megfertőződése esetén messze kisebb nyomást kell csak elviselniük a kórházaknak.

 

Azt is hangsúlyozták, hogy bár rendeletbe csak heti egyszeri kötelező munkahelyi antigénteszt került az OTP-rezsim keretében, a munkáltatókat arra kérik, hogy fertőzés továbbadásának elkerülése érdekében hetente legalább kétszer, háromszor teszteljék a beoltatlan vagy nem átesett alkalmazottaikat.

 

Azokat a szülőket, akik otthon, anyaságin tartózkodnak arra kérték, hogy lehetőség szerint ne küldjék óvodába gyermekeiket, és nem csak a COVID, de más fertőzések veszélye miatt sem. 

 

Az iskolák kapcsán Ján Mikas tisztifőorvos elmondta, hogy az egyik közegésségügyi rendelet előírja, hogy az alapiskolák, speciális iskolák és a nyolcéves középiskolák első négy osztályának tanulóinak kötelező a maszkviselés az osztályokban is. Mikas felkérte a szülőket, hogy minél gyakrabban használják ki az antigénteszteket.

 

A szakértők azt is elmondták, hogy az influenzajárványok idején bezárt iskolák kapcsán szerzett tapasztalatok jól mutatják, hogy látványosan ellaposodik a járványgörbe. Kiemelték, hogy az iskolák bezárása megelőző intézkedés, mert ha már teszttel igazolható a koronavírus jelenléte, akkor a kór már egy ideje terjedt a közösségben, tehát már későn jön az iskolabezárás.

 

Arra az újságírói kérdésre, hogy eredetileg az alsótagozatos (1-4. osztály) diákok esetében miért nem javasoltak távoktatást, elmondták, hogy az összes gyerek közül az alsótagozatosok a legkevésbé mobilisak, a legtöbb esetben helyben járnak iskolába, és szükségük van a jelenléti oktatásra, mert anélkül nem nagyon lehet írást olvasást tanulni. Elhangzott ugyanakkor, hogy az iskolabezárásokkal sajnos a gyerekeket kénytelenek büntetni a korlátozásokat be nem tartó felnőttek miatt. 

 

Koronavírus Szlovákiában: 51 halott, 10 165 új vírusfertőzött, 30 620 PCR-tesztelés

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!