Ágnes
  • HUF: 356.62
  • USD: 1.13
  • -2 °C
  • 2 °C

Hirdetés (X)

Belföld

Akkor is kell járniuk a gyerekeknek iskolába, ha a szülők tartanak a fertőzéstől? Kérdések és válaszok lockdown idején

Megváltozott néhány, az iskolák lockdown alatti működését érintő szabály

Nyitókép: SITA/Branislav Bibel

 

A szlovák Oktatásügyi Minisztérium frissített iskolai szemafort adott ki, amelyben megváltozik néhány, az iskolák lockdown alatti működését érintő szabály. Az alábbiakban a Denník N által összefoglalt kérdezz-felelekből szemezgetünk.

 

A szlovák napilap által megszólaltatott Kristína Visolajská gyermekorvos először is azt javasolja, hogy a szülők éljenek az öntesztelés lehetőségével akkor is, ha a gyermekeknek nincsenek tüneteik. Az Oktatásügyi Minisztérium javaslata alapján minden hétfőn és csütörtökön kellene tesztelni a gyerekeket, emellett korlátozni a tömegközlekedési eszközök használatát. Nyilván ezt nem egyszerű megoldani, hisz óriási többletköltséget jelent a napi autózás a szülőnek – már ha egyáltalán össze tudja egyeztetni munkájával, és van jogosítványa, autója…

 

Szülőként igazolhatom a gyerekem hiányzását az iskolából, ha félek a covidtól?

 

– Igen, lockdown idején a szülő igazolhatja gyermeke távollétét a koronavírus miatti félelme miatt. “Ha a diák nem vesz részt az oktatásban bármilyen okból az iskolában, pl. a megbetegedéstől való félelem, a szabad mozgás korlátozása idején és kijárási tilalom alatt a Szlovák Köztársaság kormánya érvényes rendelete értelmében, az igazolt hiányzásnak minősül” – írja az oktatási tárca döntésében.

 

Milyen hosszan hagyhatom otthon a gyermekemet, ha félek, hogy megfertőződünk a coviddal?

 

Az oktatási tárca erre a kérdésre adott válaszában nem tüntet fel semmilyen időlimitet. “Ebben a esetben a szülőnek fel kell vennie a kapcsolatot az iskolával és jelezni, hogy igazolja gyermeke hiányzását a 9-es pont (a miniszter döntésében – a szerk. megj.) szerint. Az iskola ezt követően nem fogja hiányzóként kimutatni a diákot” – informál a minisztérium.

 

Vigyázat! Az időlimit továbbra is fennáll azokban az esetekben, mikor a szülő más okból szeretné otthon tartani gyermekét. A szülő saját döntése jogán legfeljebb 5 egymást követő napon igazolhatja gyermeke hiányzását (az ünnepnapok és hétvége nem számít bele). Iskolalátogatás előtti óvodások (nagycsoportosok) esetében ez 7 nap – ha tehát ennél hosszabb ideig marad otthon a gyermek, azt már a gyermekorvosnak kell igazolnia az óvoda felé. Ha kisebb óvodásról van szó, a szülő korlátlan ideig igazolhatja gyermeke hiányzását.

 

Kap a szülő gyermekgondozási támogatást (OČR)?

 

Ha a gyermek karantén miatt marad otthon, a szülő jogosult az ún. OČR-re. Ha azonban a gyermek a szülő döntése miatt maradt otthon, aki például fél(ti) a koronavírustól, a szülő nem jogosult az OČR-re.

 

Otthon van egy kisbaba, az idősebb testvérei pedig óvodába, iskolába járnak. Rendben lévő, hogy ilyen körülmények között bejárjanak az oviba, iskolába?

 

Visolajská gyermekorvos elmondása szerint a nagyon kicsi gyermekek a covid szempontjából kockázatos csoportba tartoznak, súlyos lefolyása lehet esetükben a fertőzésnek és hosszútávú szövődmények is felléphetnek. Épp ezért az ilyen helyzetben lévő családoknak azt javasolja, hogy az iskola és óvodaköteles gyermeküket is hagyják otthon amíg nem kaphatnak oltást.

 

Jelen állás szerint az 5-11 évesek számára már jóváhagyta az EMA az oltóanyagot. Szakértők szerint néhány napon belül meg regisztrálni is lehet majd az oltásra a gyerekeket.

 

A gyermekorvosnő jó megoldásnak találja, ha a szülők, akiknek gyermeke, vagy valamelyik családtagja kockázatos csoportba tartozik, inkább otthontartják gyermekeiket. Hozzáteszi, hogy a beoltott gyermekeknél már az oltást követő két hét után is elég magas védettségi szint alakul ki.

 

Pozitív lett a gyermek otthon készített koronavírus-tesztje. Mit tegyen a szülő?

 

A gyermeket mindenképpen otthon kell tartani, majd felhívni a gyermekorvosát, aki ismerteti a továbbiakat, esetleg a kezelést, ha tünetek is fellépnek. Előfordulhat, hogy PCR- vagy antigénteszt elvégzését is elrendeli. A fertőzöttséget azonnal jelenteni kell az iskolában vagy óvodában is, mivel a gyermek osztálytársai is azonnal karanténba kerülnek. Idáig megvárták a PCR- vagy antigénteszt általi megerősítést, újonnan azonban már elég az öntesztelés eredménye is.

 

A gyermek minimum 10 napig köteles karanténban maradni a pozitív teszt időpontjától, vagy a tünetek megjelenésétől kezdve. A karantént akkor fejezheti be, ha az utolsó három napban már nincs semmilyen tünete. A karantén végét a gyermekorvos állapítja meg, aki eldönti, hogy visszatérhet-e a gyermek az iskolába/óvodába.

 

Fontos, hogy a pozitív tesztet produkáló gyermek szüleire, testvéreire nem vonatkozik a karantén, ha be vannak oltva, vagy átestek a fertőzésen, de csak ha nem produkálnak tüneteket. Ha bármilyen tünetet észlelnek, nekik is otthon kell maradniuk és tesztet végez(tet)ni. Akik nincsnek beoltva, automatikusan karanténkötelesek. Ha nem lépnek fel tünetek, úgy legkorábban az 5. napon végezhető PCR-teszt. Tünetek esetén azonnal kérhető időpont a PCR-tesztre.

 

Pozitív a szülő, mehet iskolába a gyermek?

 

A karantén alól csak a beoltott, vagy az elmúlt 180 napban megfertőzödőtt gyermekek kapnak kivételt, de csak akkor, ha nincsenek tüneteik. Minden egyéb esetben a gyerekekre is vonatkozik a karantén a szülőkkel együtt.

 

Karanténban van az osztály, a szülőknek is otthon kell maradni?

 

Ha a gyermek azért kerül karanténba, mert osztálytársa covidos, a szülőnek nem kell otthon maradnia. A biztonság kedvéért érdemes gyakrabban tesztelni otthon is, és korlátozni a találkozásokat másokkal.

 

dennikn.sk

Megosztás:
Címkék: iskola lockdown

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Hirdetés (X)

Kövessen minket