Nyitókép: TA3

 

Michal Šipoš, az OĽaNO parlamenti frakciójának elnöke a TA3 Politikában c. vitaműsorában azt mondta, ő maga a szigorúbb óvintézkedések mellett volt, de a jóváhagyott változások a koalícióban kötött kompromisszum eredményei.

 

Erik Tomáš, a Hlas-SD politikusa szerint az üzleteknek OTP-rezsimben kellene működniük, az iskolákat pedig korábban be kellett volna zárni.

 

 hirdetes_400x285  

„Mivel a kormány tétovázott, most annak a veszélye fenyeget, hogy bezárt karácsonyunk lesz. Nagy szégyen lenne, ha a családok az Önök kísérletezése miatt nem találkozhatnának az ünnepek során“

 

– mondta Tomáš Šipošnak.

 

Šipoš elmondása szerint a legközelebbi kormányülésen a vállalkozók kártalanításáról is tárgyalni fognak, de részleteket nem árult el.

 

A kötelező oltás kérdése

 

Az OĽaNO frakcióelnöke nem mondta ki egyértelműen, hogy támogatja-e a kötelező oltást.

 

„Én személy szerint amellett vagyok, hogy minden eszközt használjunk fel az önkéntes oltakozásra. Ha minden lehetséges módszert felhasználunk, és az sem segít, és már a 20., 30., 50. lockdownt kell bevezetnünk, akkor igenis fel kellene vetni a kötelező oltás lehetőségét“

 

– jelentette ki.

 

Oltási bónusz

 

Erik Tomáš a vitaműsorban kiemelte, hogy a Hlas támogatta a 60 év felettieknek járó 300, illetve 200 eurós oltási bónuszt, ugyanis a végső szavazás előtt már az volt a kérdés, hogy 900 ezer nyugdíjas vagy pénzt kap, vagy semmit. Mint mondta, azért is támogatták az oltási bónuszt, mert már nem utalványokról, hanem készpénzről volt szó.

 

Tomáš szerint inkább támogatják az önkéntes motivációt, mintsem a kötelező oltást. A politikus hozzátette, viszonzásképpen arra számítanak, hogy a koalíció támogatni fogja azon javaslatukat, hogy minden nyugdíjas – tekintet nélkül arra, hogy be van-e oltva vagy sem – kapjon még további 200 eurót.

 

Pellegirni és Čaputová titkos találkozója is szóba került

 

A vitaműsorban szóba került Peter Pellegrini titkos találkozója is Zuzana Čaputová államfővel. Tomáš szerint az előrehozott választásokról szóló referendumról és a szociális témákról beszélgettek.

 

„A találkozó nem arról szólt, hogy az államfőnek Heger kormányfőt kell kritizálnia, ez nevetséges konspiráció“

 

– mondta Tomáš.

 

Šipoš szerint az államfőnek jogában áll ellenzéki politikusokkal találkozni, az OĽaNO-nak viszont az tűnt gyanúsnak, hogy a találkozó után nem tájékoztatták a médiát.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!