Nyitókép: SZMISZ

 

Megalakult a SZÖVETSÉG párt Összefogás platformjában tömörülő fiatalok országos szervezete, a Megújulás – Szlovákiai Magyar Ifjúsági Szövetség (SZMISZ). 

 

A szlovákiai magyar fiatalok a kiszámíthatatlan hazai járványügyi és politikai intézkedések miatt Budapesten tartották az alapító gyűlésüket, ahol így számos Magyarországon és külföldön tanuló felvidéki diák is részt vehetett.

 

 hirdetes_400x285  

Az alapítógyűlésen jóváhagyták a szövetség alapszabályzatát és megválasztották a Megújulás-SZMISZ elnökségét (Nagy Teo elnök, Haják Norbert, Hadacs Máté, Jennifer Szaksz, Nagy Leó).

 

A MEGÚJULÁS –  Szlovákiai Magyar Ifjúsági Szövetség (SZMISZ) alakuló nyilatkozata:

 

“Újra eljött az ideje, hogy a szlovákiai magyar huszonévesek és tinédzserek valós értékei és érdekei is megjelenjenek a közbeszédben és politikában.”

 

Mivel ezek ma sem mindig azonosak az előttünk járó generációk elképzeléseivel, nyomatékosításuk céljából létrehoztuk a saját szövetségünket.

 

Ideje, hogy a jövőnket mi magunk, fiatalok álmodjuk meg!

 

Ideje, hogy aggodalmainkra válaszokat keressünk, problémáinkat összefoglaljuk, megoldási javaslatokat tegyünk!

 

Ideje, hogy jelenünkbe beleszóljunk, s a jövőnket szervezetten, a saját kezünkbe vegyük!

 

1, ÉRTÉKRENDSZERÜNK:

 

  • az igazság- és szabadságszeretetünk,
  • a hagyománytiszteletünk,
  • a magyarságért,
  • a térségünkért,
  • a közép-európai népek testvériségéért,
  • az Európai Unióért,
  • az egész világért érzett felelősségünk,
  • elkötelezett európaiságunk szerves része a magyarságtudatunk megerősítése,
  • elutasítjuk a kirekesztést, a jobb- és a baloldali szélsőséget.

 

2, CÉLJAINK:

 

  • a huszon- és tizenévesek
  • egyéni és közösségi
  • életminőségének
  • egyéni és közösségi jogainak javítása
  • a fiatalok társadalmi szervezése
  • mozgósítása
  • képviselete

 

3, TÁRSADALMI FELELŐSSÉG

 

Illetékesnek tartjuk nemzedékünket a világot és az egész társadalmat érintő kérdésekben is:

 

  • a béke megőrzése Európában és a világ minden csücskében, az ENSZ reformja,
  • a fair-trade és egy új, EU mintájú globális gazdasági szolidaritás beindítása,
  • a migrációs kényszer megszüntetése az előbbiek segítségével,
  • az EU-n belüli szabad utazás, tanulás, munkavállalás, vállalkozás és szólásszabadság megőrzése,
  • az EU külső határainak határozott védelme és a tagállami kompetenciák megőrzése.

 

4, A fiatalokat kiemelten foglalkoztató TÉMÁINK:

 

  • a járványügyi intézkedések káros hatásai,
  • a háborús feszültség és a katonai mozgósítás veszélye,
  • az oktatási rendszer hibái és lehetőségei,
  • a pályakezdés és családalapítás akadályai,
  • a mentális egészség,
  • a környezetvédelem,
  • a klímaváltozásra való reális felkészülés,
  • a digitalizáció,
  • a kriptovaluták,
  • a virtuális társadalom.

 

5, ESZKÖZEINK:

 

  • rámutatunk problémákra és a helyes megoldásokra,
  • leleplezzük a hamis és félrevezető információkat,
  • kimondjuk és segítünk helyrehozni az igazságtalanságokat,
  • eszközeinket kihasználjuk nem csak a virtuális közösségi térben, de mindenhol, ahol mi fiatalok jelen vagyunk.

 

SZMISZ/sajtóhír

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.