Nyitókép forrása: SITA/Branislav Bibel

 

Az OĽANO képviselői üdvözlik az Európai Bíróság döntését a Vladimír Mečiar által hozott amnesztiákkal kapcsolatban. A döntés következményeként Vladimír Mečiar egykori szlovák kormányfőt és Ivan Lexa, a Szlovák Tikosszolgálat egykori fejét is bíróság elé állíthatják Ifj. Michal Kováč elrablása ügyében. Ha az ügyben érintett 12 gyanúsított közül bárki megpróbálna eltűnni a hatóságok elől, nemzetközi elfogatóparancs adható ki ellenük.

 

Ivan Lexa egykori SIS főnök ügyvédei tehát hiába hivatkozta arra, hogy védencük ellen volt már egy eljárás az ügyben, amelyet azonban a mečiari amnesztiák lezártak, így ügyfelüket lényegében felmentették és így nem is lehet újra vádat emelni ellen. Az Európai Bíróság mostani határozata szerint ezt az elvet csak akkor lehet alkalmazni, ha a büntetőeljárás annak rendje és módja szerint végbement – ami Lexáék esetében nem történt meg.

 

Mégis bíróság elé kerülhet Ivan Lexa

 

 hirdetes_810x300  

Számos szlovák politikus reagált a bírósági határozatra, amely szerintük közelebb viszi a szlovák társadalmat ahhoz, hogy végleg lezárja az ország egyik legsötétebb korszakát.

 

„Véghez vihetjük azt, amit még 25 évvel ezelőtt kezdtünk el, közvetlenül Robert Remiáš meggyilkolás után. Igazságot követelünk. Az amnesztiák eltörlése nem volt elég, és mára az igazság kapui végre nyitva állnak. A jogállamért harcolunk és azért, hogy a még mindig nyílt sebet végre kitisztítsuk”

 

mondta Ján Budaj (OĽANO) környezetvédelmi miniszter az Igor Matovič (szintén OĽANO) pénzügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón, amelyen jelen volt az Ifj. Michal Kováč elrablásakor meggyilkolt Robert Remiáš édesanyja, Anna Remiášová is.

 

„Szégyenletes, hogy olyan bűncselekményekre, mint emberrablás és gyilkosság, amnesztiát lehetett gyakorolni”

 

mondta Igor Matovič, egyúttal bírálta a Smer és a Smerből választások után kivált Hlas parlamenti képviselőit, amiért anno ellenezték az amnesztiák eltörlését.

 

Budaj szerint  ma már kizárólag a büntetőhatóságokon múlik, hogy az elkövetőket igazságosan megbüntetik-e. 

 

Az Ifj. Michal Kováč elrablása ügyében eljáró nyomozó, Peter Vačok azt kifogásolta, hogy az emberrablás elkövetőit a mai napig nem ítélték el. 

 

„Többen közülük ma kiemelkedő nyugdíjat kapnak, vagy még mindig funkcióban vannak”

 

mondta. Úgy fogalmazott, meggyőződése, hogy az elkövetőket sikerül elítélni, annak ellenére, hogy a történések óta már 21 év telt el.

 

Zuzana Čaputová államfő „áttörésnek” nevezte a bíróság döntését. Facebook-bejegyzésében azt írta, Mečiar amnesztiái a joggal való visszaélés szégyenletes példái.

 

„Ma az Európai Bíróság úgy döntött, hogy folytatódhat a büntetőeljárás”

 

írta.

 

Eduard Heger (OĽANO) kormányfő szerint az európai bíróság határozatával egy lépéssel közelebb kerültünk a tényleges igazságszolgáltatáshoz.

 

„Közelebb kerültünk az igazságszolgáltatásunkon éktelenkedő seb begyógyításához is. Ez országunk számára rendkívül fontos hír, amely lehetőséget teremt feldolgozni a múlt sérelmeit. Társadalmunk megérdemli ezt, ahogy a meggyilkolt Robert Remiáš emléke is”

 

fogalmazott a kormányfő.

 

Veronika Remišová (Za ľudí) fejlesztési miniszter és kormányfőhelyettes úgy fogalmazott, az Európai Bírósága olyan határozatot hozott, amely szerint folytatódhat a szlovák demokrácia szégyenfoltja, a mečiari amnesztiák kapcsán zajló büntetőeljárás. .

 

„Az akkori államfő fiának elhurcolásával és Róbert Remiáš meggyilkolásával kapcsolatos traumát, és a hatóságok tehetetlenségét az elkövetőn elítélését illetően végre igazságosan le kell zárni”

 

mondta.

 

Teraz.sk, körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.