Nyitókép:  SITA/Branislav Bibel

 

Az OĽaNO elnöke attól tart, hogy az omikron a két ünnep között csap le teljes erővel az országra.

 

Amennyiben ez bekövetkezne, Igor Matovič szerint meg kell védeni a legkiszolgáltatottabb korcsoportokat, függetlenül attól, hogy be vannak-e oltva vagy sem. Ez pedig a 60 éves kor feletti polgárokat érinti.

 

A SITA hírügynökségnek adott interjúban a pénzügyminiszter azzal indokolta javaslatát, hogy az idősebb személyek egészségét meg kell védeni, mint ahogy a kórházi rendszert is meg kell óvni attól, hogy bedóljön a nagy nyomás alatt.

 hirdetes_810x300  

 

Matovič mindezt az Egészségügyi Elemzések Intézetének (IZA) információiból kiindulva javasolja, mely elemzést a kormány legutóbbi ülésén prezentáltak.

 

„Én magam javasoltam, hogy ez esetben az egyedüli megoldás, sajnos, a 60 év feletti személyek mozgásának korlátozása. Képtelenek vagyunk több százazer embert extrém gyorsan beoltani. Ha védeni akarjuk az egészségüket, ha óvni szeretnénk a kórházainkat, hogy úgy-ahogy működőképesek legyenek, akkor lehetséges, hogy ezt a döntést is meg kell hoznunk. Megtiltani a legkiszolgáltatottabb embereknek a mozgást, függetlenül attól, hogy be vannak-e oltva vagy sem,“

 

magyarázta.

 

A lockdown szerinte afféle kézifékként működhetne a 60 év felettiek számára, amennyiben elindul az omikron hullám a kórházak irányába. Példaként Dániát és Nagy-Britanniát említette, ahol az omikron miatt nagyon megugrott a fertőzésszám.

 

Matovič attól fél, hogy „az omikorn pont a két ünnep között csaphat le az országra, január közepére pedig komoly stressz lehet a kórházainkban.”

 

Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az omikron az eddigi legfertőzőbb vírusvariáns. Az egészségügyi minisztérium epidemiológusa, Martin Pavelka szerint az omikron Szlovákiában is alig néhány hét alatt felváltja a deltát, és meghatározóvá válik.

 

Matej Mišík, az IZA vezetője attól tart, hogy ez a váltás nagyon gyors és komoly hatású lehet Szlovákiában.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!