Nyitókép: SITA

 

Karácsonyi üzenetében Eduard Heger kormányfő a kórházi dolgozók és mentősök iránti köszönetnyilvánításra szólított fel mindenkit.

 

A szlovák miniszterelnök biztos abban, hogy sikerül legyőzni a covid-19 megbetegedést, és az élet visszatérhet a normális kerékvágásba.

 

„Tudom, hogy milyen nehéz időket élünk. Ez az időszak sok fájdalommal jár testi és lelki értelemben. A külső körülmények és az újabb hullámok folyamatos nyomása alatt állunk ”

 

 hirdetes_810x300  

– hangsúlyozta karácsonyi üzenetében Heger.

 

A kormányfő emlékeztetett arra, hogy 2021-ben sikerült elindítani a kulcsfontosságú reformokat. Az egészségügyre Heger szerint komoly megújulás vár, a nemzeti parkok pedig átkerülnek a 21. századba. Kiemelte azt is, hogy idén húsz év után újra Szlovákiában járt a pápa. Mint elmondta, Ferenc pápa látogatása különleges alkalom volt, melyre az ország újkori történetének legnehezebb évében került sor.

 

 „Ami nagyon hiányzott ezekben a napokban, az a nyugalom. A karácsony viszont az az időszak, amikor minden megnyugszik, és utána új évet kezdünk. Hiszek abban, hogy tapasztalatokkal felvértezve, elszántan olyan helyet tudunk csinálni Szlovákiából, ahol örömmel élhetünk“

 

– tette hozzá a kormányfő, egyúttal a kórházi dolgozók és mentősök iránti köszönetnyilvánításra szólítva fel mindenkit.

 

SITA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!