Nyitókép forrása: SITA/Branislav Bibel

 

A kormány eddigi legnagyobb korrupcióellenes intézkedése a büntetőhatóságok cselekvőképességének helyreállítása volt – mondta Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminiszter. Hozzátette, a rendőrség szabadon bárkivel szemben felléphet.

 

Matovič arról is beszélt, hogy a vagyonnyilatkozat, legyen bármilyen részletes, önmagában nem tudja elejét venni a korrupciónak és a közpénzek lopásának. A vagyonnyilatkozat ugyanis nem mutatja meg, hogy ki korrumpálódott.

 

„Ráírja a vagyonát egy másik emberre, vagy aranyrudakat tart a széfjében. Ezt nem találjuk meg a vagyonbevallásban. Egyáltalán nem gondolom úgy, hogy a vagyonnyilatkozat a politikai csalók és korrupt hivatalnokok elleni harc Szent Grálja lenne”

 

fogalmazott a miniszter. Kiemelte, hogy az általa javasolt milliomosadó sokkal hatékonyabb volna. 

 hirdetes_400x285  

 

„Úgy hiszem, hogy a nagyon gazdag személyek folyamatos nyomon követése, ami a milliomosadó javaslatát jelenti, sokkal hatásosabb fellépés lenne. Ezt a megoldást számos ország használja, és nagyon jó eredményeik vannak a korrupció elleni harcban.”

 

fogalmazott.

 

A legfontosabb korrupcióellenes lépés

 

A jelenlegi kormánykoalíció legfontosabb korrupcióellenes intézkedésének Matovič a büntetőhatóságok cselekvőképességének helyreállítását tartja. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a vagyonbevallási kötelezettség kiigazítása és a lobbitörvény nem jelentenek valódi megoldást a korrupció elleni harcban. A lobbitörvényt a Sme rodina szeretné a parlament elé terjeszteni. Boris Kollár pártelnök és házelnök egészen pontosan lobbitevékenységről és NGO-król szóló törvényt emlegetett, amely a nem kormányzati szervezeteket a támogatások eredetének bejelentésére kötelezte volna.

 

„A leghatékonyabb és legfontosabb korrupció ellenes intézkedés, amit bevezettünk, az a rendőrség, a NAKA és az ügyészségek cselekvőképességének helyreállítása volt. Ma a rendőrök és ügyészek nem politikai megrendelésre cselekednek. Bárki ellen nyomozhatnak”

 

mondta Matovič. Hozzátette, ma az emberek nem érezhetik úgy, hogy vannak védett, kiválasztott emberek. Matovič szerint a korrupció ellene az a legjobb intézkedés, hogy már nem lehet odatelefonálni a kormányfőnek vagy a miniszternek, hogy elintézze a dolgot.

 

„A lobbitörvény nem old meg semmit”

 

A Sme rodina által szorgalmazott lobbitörvény hatékonyságáról azonban nincs meggyőződve.

 

„A lobbitörvényt hülyeségnek tartom. Lehet, hogy szerepel a kormányprogramban, de ez egy nem hatékony lépés lenne”

 

mondta Matovič, hangsúlyozva, hogy még ha létrehoznák is a lobbisták névjegyzékét, az még nem akadályozza meg a nem nyilvántartott, titkos találkozókat.

 

„A lopásról szóló mocskos alkukat megkötik a nyilvántartáson és a lobbitörvény keretein kívül”

 

mondta a pénzügyminiszter.

 

teraz.sk, körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.