Nyitókép: pluska.sk

 

Nem csitul a Jakab Elemér ügy a felvidéki magyar közéletben. A sajtóban a Körkép.sk által megnyitott téma ma újabb fejezetéhez érkezett.

 

A Most-Híd súlyos ügyekkel terhelt toxikus politikusát a nagypolitikából való távozására szólította fel a Szövetség MKP és Összefogás platformja.

 

Jakab Elemér és Rudolf Chmel a Most-Híd legnémább és leglustább képviselői

 hirdetes_810x300  

 

A dolgok előzménye, amint arról beszámoltunk, hogy Bugár Béla komáját a Szövetség Országos Tanácsába javasolta a párt Most-Híd platformja.

 

A döntés óriási felháborodást váltott ki az MKP szavazói és a Körkép.sk olvasói között is. Kérdésünkre Forró Krisztián, a Szövetség elnöke is elmondta, hogy nem örül Jakab jelölésének. A pártelnök egyúttal lényegében kizárta, hogy Jakab bármilyen országos politikai jelölést kaphatna a Szövetség színeiben.

 

„A homokszemeket még ki kell szednünk a gépezetből”– Forró Krisztián, a Szövetség elnöke a Körképnek (évértékelő nagyinterjú)

 

Január harmadikán újabb fejlemény történt a Jakab-ügyben. A Szövetségen belül politizáló MKP-s és Összefogásos, helyileg illetékes tagjai nyíltan a nagypolitikából való visszavonulásra szólították fel Jakab Elemért.

 

„Vonuljon vissza a politika élvonalából. Ne vállaljon szerepet annak a pártnak a vezető testületeiben, melynek létrejöttét eleve nem támogatta, és ezen párt színeiben ne törekedjen jelöltségre sem országos, sem megyei szinten“

 

– áll abban a nyilatkozatban, melyet a Szövetség Kassai Kerület Tanácsának MKP és Összefogás Platformjának tagjai jegyeznek.

 

 

Jakab számára ezzel lényegében befejeződött a további országos politizálás lehetősége a Szövetség berkeiben. Már csak ártani tud, amennyiben marad a pártszövetségben.

 

A témával holnap bővebben is foglalkozunk.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 17 olvasónak tetszik ez a cikk.