Nyitókép: reprofoto (TA3 live)

 

„Egyetlen intézkedés kellett volna ahhoz, hogy a közelgő omikron néhány hét múlva megérkező hatását enyhíteni lehessen. Nagy hiba, hogy nem mondtuk el a szülőknek, hogy a karácsonyi szünet után egy hónapot még várjunk a jelenléti oktatással, és inkább online formában kezdjünk neki” – mondta Igor Matovič a TA3 vasárnapi politikai vitaműsorában.

 

„A jelenléti oktatás megkezdésével csak olajat öntünk a tűzre. Úgy, ahogy a harmadik hullámot is az váltotta ki, hogy elengedtük a kötelező szájmaszkviselést az iskolákban“

 

– tette hozzá Matovič.

 

 hirdetes_810x300  

A korábbi kormányfő kiemelte, hogy az omikron nem válogat oltott és oltatlan között.

 

„Az egyedüliek, akik úgy-ahogy védve vannak, azok a három oltással rendelkezők. Ezért tettem meg mindent legalább a legkiszolgáltatottabbak, azaz a 60 év felettiek oltásának növeléséért

 

– magyarázta Matovič.

 

Az omikron hullámát szerinte nagyban enyhíthette volna, ha a gyerekek egy hónapig még otthonról tanulnak, és helyette nyáron 2-3 hétre bejöttek volna korrepetálásra az iskolákba, amiért motivációként táblagépet, vagy más informatikai eszközt kaphattak volna.

 

Igor Matovič TA3-beli mai szereplésének bővebb beszámolójával még jelentkezünk.

 

Matovič beleállt: Őszintén a TA3-ban koalícióról, Čaputováról, az oltásokról, iskolanyitásról, Žilinkáról, előrehozott választásokról (Összefoglaló)

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.