Nyitókép: Getty Images/iStockphoto

 

Hétfőtől véget ér a 2021. december 17-én bevezetett éjszakai kijárási tilalom. Az iskolapadokba újra visszatérnek a diákok, a kulturális rendezvények megszervezésének feltételei pedig szintén enyhülnek. Ezzel ellentétben az üzletekre, szolgáltatásokra, hotelekre, síközpontokra és a távolsági járatokra vonatkozó rendelkezések továbbra is érvényben maradnak. Mindemellett hatályos a kihirdetett veszélyhelyzet is, valamint a hat fő feletti gyülekezés, kivéve, ha az egyes személyek egy háztartásból származnak.

 

Az egészségügyi minisztérium felhívta a figyelmet arra, hogy az üzletekbe, a szolgáltatások telephelyeire, illetve az éttermekbe való belépés a Közegészségügyi Hivatal által kiadott rendelethez igazodik.

 

 hirdetes_400x285  

„Az esszenciális üzletek továbbra is az „Alaprezsimben“ működnek. A nem esszenciális üzletek, szolgáltatások és éttermek csak és kizárólag OP-rezsimben működhetnek, azaz az oltottak és a covidon átesettek számára elérhetőek“

 

– jelentette ki Zuzana Eliášová szóvivő.

 

A Közegészségügyi Hivatal aktuális rendelete értelmében OP-rezsimben fognak működni a hotelek (beleértve a kötelező negatív teszt felmutatását is), a síközpontok és a szentmisék. A gyorsvonatokban, IC-vonatokban és a távolsági autóbuszokban az OTP-rezsim lesz érvényben.

 

Hétfőtől újra megnyitnak az alap- és középiskolák, ahol szigorú járványellenes óvintézkedések lesznek hatályban.

 

„Már az alapiskola első osztályától kötelező lesz a maszkviselés, a szülőknek pedig határozottan ajánlott a gyerekek letesztelése az iskolába való belépés előtt. A szakemberek tanácsa szerint a tesztelést hetente kétszer ajánlott elvégezni“

 

– tette hozzá Eliášová. Az iskolai rezsim az iskolai szemaforhoz fog igazodni.

 

Január 10-től OP-reszimben, legfeljebb 50 fő részvételével a kulturális rendezvények is megnyithatják kapuikat. A higiénikusok vasárnap arról tájékoztattak, hogy a vonatkozó rendeletet azután fogják módosítani, miután a hétfői kormányülés után ismertek lesznek a végső következtetések.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!