Nyitókép: SITA/Branislav Bibel

 

Ján Mičovský parlamenti képviselő, egykori földművelésügyi miniszter távozik az OĽaNO frakciójából. A parlamentben független képviselőként fog tevékenykedni. 

 

„Én az életem egy részét a korrupcióellenes harcnak szenteltem, ami a földművelésügyi tárcánál azoknak a rossz dolgoknak a védelmezésébe fordul át, amit én mindig is kritikával illettem. Mindezért pedig azokat az embereket büntetik meg, akik egy jobb országért harcolnak“

 

– mondta Mičovský a TASR-nek a döntésével kapcsolatban.

 hirdetes_810x300  

 

A képviselő saját elmondása szerint felhívta az OĽaNO-s képviselők figyelmét arra, hogy rossz dolgok történnek a tárcán belül. Mivel a figyelmeztetései süket fülekre találtak, ezért a frakcióból való távozásával az egyet nem értését fejezi ki azzal kapcsolatban, ami a földművelésügyi tárcánál zajlik.

 

Mičovský nem tervezi más frakcióba való átállását, és más politikai párttal is kizárta az együttműködést. Elmondása szerint azokat a szükséges törvényeket fogja támogatni, amelyeket tiszta lelkiismerettel tud megszavazni.

 

Mičovský 2021 júniusáig volt földművelésügyi miniszter. A lemondását azután nyújtotta be, hogy a Szlovák Földalap élére kinevezett jelöltjét korrupcióval gyanúsították meg. Mičovský utódja Samuel Vlčan lett a tárca élén.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!