Nyitókép: SITA/Alexandra Čunderlíková

 

A coviddal kapcsolatos helyzet jelenleg sokkal jobb, a delta variáns okozta járványhullám enyhül, így sokkal kevesebb a páciens – jelentette ki Peter Sabaka, a pozsonyi Kramáre kórház infektológusa a TV JOJ reggeli híreiben.

 

Hozzátette: súlyos állapotban lévő covidos betegekből még mindig sok van az intenzív osztályokon, de a közönséges osztályokon a korábbi betegmennyiségnek már csak kevesebb mint a fele van.

 

 hirdetes_810x300  

Az omikronnal kapcsolatban jelenleg annyit tudnak a szakemberek, hogy kevésbé okoz súlyos lefolyású betegséget, ami pozitív hírnek számít.

 

„70 százalékkal kevesebb esetben okoz olyan tüdőelégtelenséget, amelynél oxigénterápiát kell alkalmazni. A rossz hírekből azonban több van, mint a jóból. Az omikron variáns nagyon fertőző, eddig minden országban egy hónap alatt elérte a csúcsot, és az eddigi hullámokhoz képest napi szinten hatalmas mennyiségű fertőzöttet produkált“

 

– jegyezte meg.

 

A covid még mindig sokszorosan rosszabb, mint az influenza

 

Az infektológus hangsúlyozta, annak ellenére, hogy az omikron lefolyása enyhébb, okozhat tüdőelégtelenséget és halált is. Mint mondta: még mindig olyan betegségről van szó, ami sokszorosan rosszabb egy influenzánál.

 

Sabaka szerint a vakcina hatékonysága és a fertőzésen való átesés utáni immunitás is segít.

 

„Az, hogy a múltban fertőzöttek voltunk vagy be vagyunk oltva a koronavírus ellen, nem véd meg minket a fertőzéstől, csupán a nehéz lefolyású betegségtől“

 

– figyelmeztetett.

 

Az omikron okozta hullámmal kapcsolatban azt mondta, elsősorban a nagyobb, munkahelyi közösségek megfertőzése fenyeget.

 

Szlovákiában alacsony az átoltottsági szint

 

Az infektológus elmondása szerint a szlovákiai szakembereknek csak azokból az országokból van tapasztalatuk az omikronnal, ahol magas az átoltottsági szint.

 

„Például Nagy-Britanniából és Dániából, ahol a kórházak kapacitása az omikron hullám kiváltotta nyomást is kibírták. Angliában az emberek 98 százaléka rendelkezik ellenanyagokkal, nálunk viszont nem ilyen rózsás a helyzet, mert sokkal kevesebb ember van beoltva. Egyelőre nem tudom megmondani, hogy nálunk hogyan fog kinézni az omikron okozta járványhullám“

 

– jegyezte meg.

 

Sabaka szerint az omikron variáns okozta tüneteket nagyon nehéz elkülöníteni az influenzától. Az emberek ritkán veszítik el a szaglásukat és az ízlelésüket, viszont gyakran jelentkezik torokfájás, a tünetek pedig inkább torokgyulladásra, mintsem a covidra hasonlítanak. A páciensek több mint a felénél fáradtság és fejfájás is jelentkezik.

 

Sabaka úgy véli, hogy járványügyi szempontból a tavasz és a nyár is kedvező lesz. Azzal számolnak, hogy egy hónapba fog telni amíg az omikron eléri a csúcsát, majd egy hónapig fog zajlani a lecsengése. Márciusban, áprilisban és a májusban már sokkal jobb lesz a helyzet úgy, ahogy nyáron is. Hogy mit hoz a következő tél, azt egyelőre nem tudni.

 

Aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.