Nyitókép: SITA/Branislav Bibel

 

A Sme rodina frakciója hétfői ülése után fogja kifejteni álláspontját az amerikai–szlovák védelmi megállapodással kapcsolatban – jelentette ki Boris Kollár, a Sme rodina elnöke azzal, hogy a mozgalma öt-hét képviselője biztosan nem fogja támogatni a szerződést. Peter Pellegrini képviselő elmondása szerint a parlamenten kívüli Hlas-SD-ben tömörülő képviselők szintén nem fogják megszavazni a védelmi megállapodást. A tervezett referendum javasolt kérdését jelenleg jogászok pontosítják – közölte az RTVS 5 perc múlva 12 c. politikai vitaműsorában.

 

Kollár szerint a védelmi megállapodás parlament általi megszavazása ötven-ötven százalék. A Sme rodina frakciójában mindenkinek „zöld kártyája“ lesz, tehát mindenki úgy szavaz, ahogyan akar. A házelnök rámutatott arra, hogy az SaS és a Za ľudí is jelezte, támogatni fogják a védelmi megállapodást, viszont az OĽaNO-ban vannak olyan képviselők, akik még nem döntöttek. Kollár megjegyezte, hogy a szavazásba a képviselők részvétét illetően a járvány is beleszólhat. A Sme rodina elnöke hitelesítette a védelmi- és a külügyminiszternek a szerződéssel kapcsolatos válaszait, amiről a főügyésszel is beszélt.

 

 hirdetes_810x300  

Pellegrini szerint a szerződés körüli aggályok – például az alkotmánnyal való összhang és a szuverenitás megsértése – nem lettek eloszlatva, ezért a Hlas nem fog támogatni egy ilyen szerződést. Pellegrini ismét kifogásolta, hogy Zuzana Čaputová államfő nem bíráltatta el az Alkotmánybírósággal a szerződést. Elmondása szerint az ellenzéki referendum olyan kérdést tartalmazhat, amely a védelmi szerződés felmondására, illetve idegen katonai bázisok létrejöttének elutasítására vonatkozhat.

 

A NATO-katonák segítségét Kollár egy esetleges menekülthullámmal kötötte össze, ami az ukrajnai konfliktus miatt alakulhat ki. Hozzátette: nem hagyhatjuk nyitva a határainkat.

 

Pellegrini nem látja egy olyan háborús agresszió veszélyét, ami miatt a NATO segítségére lenne szükség.

 

„Egy NATO-katona nem azért jön ide, hogy a menekültkérdést oldja“

 

– jelentette ki Pellegrini, hozzátéve, hogy a kormánynak el kellene mondania, hogy képes-e megbirkózni egy esetleges menekülthullámmal vagy energiaválsággal.

 

A vitaműsorban mindkét politikusa elégedettségét fejezte ki Maros Žilinka főügyész ténykedésével kapcsolatban. Az oroszországi útjával kapcsolatban Kollár azt mondta, hogy a főügyészség nem foglalkozik a külpolitikával. Pellegrini Kollárhoz hasonlóan nem lát problémát abban, hogy a főügyész Oroszországba utazott.

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!