Belföld

Szövetség-Aliancia: Feldolgozzuk a 2018-tól mostanáig történt utólagos földelkobzások adatait

A szlovák állam továbbra is földeket koboz el a kollektív bűnösség elvére hivatkozva, a Beneš-dekrétumok máig kísértenek

Nyitókép: TASR/Jakub Kotian

 

A Szövetség szakértői küldöttsége szerdán találkozott a Szlovák Földalap (SPF) vezérigazgatójával. Ján Marosszal az utólagos földelkobzások ügyében tárgyalt, ami több  száz, elsősorban magyar családot érint negatívan.

 

A tavaly ősszel kinevezett vezérigazgató elmondása szerint a medializált esetek után a közelmúltban felszámolta a konfiskációkkal foglalkozó alosztályt, a Szlovák Földalap pedig a  jövőben nem fog proaktívan eljárni ilyen ügyekben. Marosz egyben ígéretet tett rá, hogy a Szövetség kérésére rendelkezésünkre bocsátja a 2018-tól mostanáig történt utólagos földelkobzások adatait.

 

“Amint megkapjuk az adatokat, nekilátunk a feldolgozásuknak és ezeket természetesen  nyilvánosságra is hozzuk. Örülünk annak, hogy a vezérigazgató nyitott volt a szakmai  párbeszédre, abban viszont egyetértettünk, hogy amíg a törvény vagy a vonatkozó  rendeletek nem változnak, nem garantált, hogy nem történnek utólagos konfiskációk a  Szlovák Földalap részéről, más eljárások részeként.”

 

– mondta Mózes Szabolcs, a Szövetség alelnöke, rámutatva: az SPF jogászai másként értelmezik ezeket a konfiskációkat, mint a Szövetség szakértői. Ezért a Szövetség továbbra is a komplex, törvényes módosításon alapuló megoldás híve, amit az SPF tárgyaláson jelenlévő vezetői is a legjobb megoldásnak tartanak.

 

A megbeszélésen részt vett Fiala-Butora János ügyvéd, emberjogi szakértő, aki egyebek mellett a Bosics-ügyet képviselte Strasbourgban, valamint Bugár Viktor ügyvéd, földügyi szakértő.

 

A Szövetség a közelmúltban mutatott rá, hogy a szlovák állam az elmúlt másfél évben is  kobzott el földeket a kollektív bűnösség elvére hivatkozva. Pozsony környékén így több százmillió euró értékű ingatlant vettek el eddigi – jogos – tulajdonosától és írták át a Szlovák  Földalapra. Az ügyben több per is folyamatban van az SPF és a megkárosított tulajdonosok között.

 

Körkép.sk/Sajtóhír

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kommentek

Zoltan
2022. Már. 02. 20:14

Szerintem az ukran kontfliktus utan senki se fog szimpatizalmi a mas nemzeti kozossegekel europaban, mi karunkra esmostmar karoghatunk amennyit csak akarunk leszarja mindenki meg jobban mint eddig.

A kommenteket lezártuk.

Szóljon hozzá!

Hirdetés (X)

Kövessen minket