Nyitókép: Facebook/screenshot

 

Szlovákiát nem fenyegeti közvetlen háborús konfliktus – biztosított Zuzana Čaputová államfő, aki az ukrajnai helyzettel kapcsolatban szólt a polgárokhoz. Az államfő felszólította az embereket arra, hogy őrizzék meg nyugalmukat. Ismét kiemelte, hogy az Észak-atlanti Szövetség (NATO) védi Szlovákia szuverenitását.

 

„Nincs ok a pánikra. Maradjunk nyugodtak és körültekintőek. A jelenre most az a válaszunk, hogy a továbbiakban is képesek vagyunk normális életet élni, és úgy ahogy eddig, képesek vagyunk szolidaritást vállalni és segítséget nyújtani a szenvedő ukránoknak“

 

– jelentette ki Čaputová.

 

 hirdetes_810x300  

Az elnök asszony megérti az emberek félelmét és bizonytalanságát. Viszont ismételten kihangsúlyozta, hogy Szlovákiát védik a NATO szövetségesei.

 

„Részesei vagyunk egy kollektív biztonságnak, a szuverenitásunkat a világ 30 erős országa védi – a NATO szövetségesei. A demokratikus államok közösségének védelmi ereje biztonságos helyet varázsol Szlovákiából”

 

– hangsúlyozta az államfő.

 

Čaputová a nemzetközi közösség egységességét is kiemelte.

 

„Az ENSZ 141 állama elítélte az Ukrajnával szembeni orosz agressziót, és az orosz hadsereg azonnali visszavonását kérték. Az Ukrajna ellen elkövetett háborús bűnökkel pedig a hágai Nemzetközi Bíróság fog foglalkozni 39 ország – beleértve Szlovákiát is – beadványa alapján“

 

– jegyezte meg.

 

 

Az elnök asszony az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciókra is rámutatott, ami elmondása szerint gyengíti az orosz rezsim hadviselési képességét.

 

„Ezeknek a szankcióknak a hatását bizonyos mértékig mi is meg fogjuk érezni, de ez lesz az ára a szabadságunknak. Még mindig kisebb, mint azok az életek, amelyeket az ukránok önként áldoznak fel a szabadságért“

 

– tette hozzá.

 

Hangsúlyozta a béke iránti vágyat, de egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy a béke feltételeit nem diktálhatja egy agresszor.

 

„A béke az az állapot, amelynek biztonságérzetet kell hozni a veszélyben lévők számára. A békéért azzal tudjuk tenni a legtöbbet, ha nem hagyjuk, hogy megtörjenek és összezavarjanak bennünket, ha nem veszítjük el az emberségünket, együttérzésünket és az igazságba vetett hitünket“

 

– konstatálta.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!