Nyitókép: SITA/Branislav Bibel

 

Eduard Heger (OĽaNO) rendkívül igényesnek nevezte a kormányfői pozícióban eltöltött egy évét. A miniszterelnök több jelentős eseményt is kiemelt, köztük Ferenc pápa szlovákiai látogatását, a járványellenes harcot, az ukrajnai helyzetet, a reformokat és az újjáépítési tervet. Heger leszögezte: a jövőben a mostaninál is jobb munkát szeretne végezni.

 

„Ez egy nagyon igényes év volt. Talán a legnehezebb az életemben. Kijelenthetjük, hogy Szlovákia történetében is ez volt a legnehezebb év. Ennek ellenére a legnehezebb pillanatokban is igyekszem meglátni a lehetőséget Szlovákia előremozdítására“

 

– állítja a kormányfő.

 

 hirdetes_400x285  

A szakmai kötelezettségei közül kiemelte az első, Csehországba vezető külföldi útját, valamint azokat a csúcsokat, amelyeken Szlovákiát képviselte. Elmondása szerint a külföldi vezetők szlovákiai látogatása is azt bizonyítja, hogy jó kapcsolataink vannak, és az országok együtt akarnak velünk működni.

 

 

Az elmúlt év egyik legfontosabb pillanatának nevezte az újjáépítési terv jóváhagyását. „Nagy megkönnyebbülés volt, amikor sikerült átadnunk az újjáépítési tervet“ – konstatálta. Heger úgy véli, hogy az emberek többsége még akkor is akarja a reformokat, ha azok letérítenek a kigyúrt ösvényekről.

 

Heger az első ukrajnai látogatásáról is említést tett, majd ismét kihangsúlyozta, hogy Ukrajna fontos partner számunkra. Rámutatott az ukrajnai háborúval kapcsolatos menekülthullámra is, majd ismét kifejtette elutasító álláspontját az orosz agresszióval szemben.

 

Eduard Heger kormányát 2021. április 1-jén nevezte ki Zuzana Čaputová államfő. A kormányválság után Eduard Heger Igor Matovičot váltotta a miniszterelnöki pozícióban, aki az új kormányban a pénzügyminiszteri posztot vette át.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.