Nyitókép forrása: SITA

 

Továbbra is működik és soha ennyire jövedelmező nem volt a túlárazott szlovák útdíjrendszer, amelyet a jelenlegi kormánypártok a választások előtt még ellenzékből nagyon keményen kritizáltak. A rendszer mögött álló cég még a korábbinál is többet kaszál a projekten – a szlovák adófizetők kárára.

 

Ján Počiatek egykor smeres közlekedési miniszter 12 évvel ezelőtt írta alá a Paywell vállalattal az üzemanyagkártyákon keresztüli útdíj-fizetési szolgáltatás szerződését, amelynek akkori össze 130 millió euró volt, és hatalmas felháborodást keltett, miután Daniel Lipšic (akkor NOVA) és Igor Matovič akkor ellenzékből megszellőztették a dolgot. Az ilyen szolgáltatás egy standard bankon keresztül a forgalom 0,75-1,7 százalékába került volna. A Paywell 6,15 százalékot kaszált a bizniszen.

 

Maga az útdíjrendszer is túlárazott volt, és a nyilvánvalóan előnytelen szerződés volt az ellenzéki pártok egyik legfontosabb kampánytámája.

 

 hirdetes_810x300  

A kormányváltástól eltelt két év, a minisztérium azonban – bár ezt lehetővé teszi a dokumentum – nem bontott szerződést a Paywellel. Sőt, a cégnek sosem volt akkora forgalma, mint a múlt évben: 15,2 millió euró.

 

A teljes háttér az Aktuality.sk oknyomozásában olvasható.

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!