Nyitókép: tvnoviny.sk

 

Nem meglepő módon az orosz-ukrán háború és annak Szlovákiára való hatása volt a fő téma a Markíza televízió vasárnapi politikai vitaműsorában, ahol hosszú évek után először mutatkozott Robert Fico korábbi kormányfő.

 

Miközben Fico Orbán Viktor és Magyarország háborúval kapcsolatos politikáját hozta fel követendő példaként, addig Boris Kollár (Sme rodina) házelnök szépen előhúzta a magyar kártyát.

 

Fico szerint a Smer-SD elítéli az orosz agressziót Ukrajnában és a nemzetközi jog durva megsértéseként értékeli.

 

 hirdetes_810x300  

„Én sajnálom azt, ami Ukrajnában történik, de Szlovákiának ehhez semmi köze. Segítsünk Ukrajnának ahogy lehet, de ne fegyverekkel”

 

jelentette ki Fico azzal, hogy számára szimpatikus Orbán Viktor és Magyarország politikája, amely kimondja, hogy sem fegyvert, sem katonát nem küldenek Ukrajnának és azt sem engedik, hogy rajtuk keresztül jusson át fegyver Ukrajnába, miközben maximális mértékben nyújtanak humanitárius segítséget. Fico szerint Szlovákiának is ezt kellene tennie.

 

Boris Kollár ezzel ellentétben vehemensen kijelentette, hogy csupán humanitárius segítséggel nem tud Ukrajna harcolni az oroszokkal, Orbán retorikáját pedig Putyinéhoz hasonlította.

 

Putyin Orbánnal pillanatok alatt szétdarabolja Szlovákiát is, mondta Kollár azzal, hogy ha Szlovákia nem segít minden lehetséges módon Ukrajnának, akkor az oroszok tovább terjeszkednek majd és Orbán Viktorral egyetértésben osztják majd fel Szlovákiát. A műsor során többször is Magyarországgal riogatott a szlovák házelnök.

 

„Ukrajna értünk is harcol, hisz mi vagyunk rögtön a másodikok a sorban. Van itt egyfajta történelmi beidegződés; harminc éve jöttünk létre… Láthatják, hogy vannak szomszédaink, akik ábrándoznak valamiféle Nagy Magyarországról; Trianon 100 éve – ők nem ünnepelnek, hanem gyászolnak; ingatlanokat vesznek nálunk, földvásárlásra különítenek el pénzforrásokat, útleveleket osztogatnak. Ez nem vicc!”

 

mondta Kollár, aki szerint ha védeni akarják Szlovákiát, hogy 5-10-100 év múlva is létezzen, az csak úgy lehetséges, ha nem engedik, hogy Putyin elképzelései szerint alakuljanak a geopolitikai rendszerek.

 

Kollár arra is hivatkozott, hogy a Kreml által cenzúrázott sajtóban már most olyan Európát vizionálnak, ahol Szlovákia nem létezik, mert feldarabolják. A házelnök úgy véli, hogy ha Ukrajna elesik és az oroszok győznek, akkor Putyin és Orbán felparcellázzák Szlovákiát is.

 

Kollár szerint az orosz agresszió aláássa a nemzetközi rendszert, amely garantálja Szlovákia szuverenitását (is). A házelnök szerint idővel ezt Orbán is kihasználná Szlovákia viszonylatában.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 9 olvasónak tetszik ez a cikk.