Nyitókép: rtvs.sk

 

Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes, a Za ľudí elnöke szerint Robert Fico (Smer-SD) korábbi kormányfő hazaárulást követett el, mikor részleteket osztott meg az S-300-as rendszer Ukrajnába való áttelepítéséről.

 

„Veszélyeztette ezzel a katonák, vasutasok és vámosok életét. Ezt hazaárulásként kellene elbírálni.”

 

mondta Veronika Remišová az RTVS vasárnapi politikai vitaműsorában.

 

Marián Kéry (Smer-SD) parlamenti képviselő erre azzal reagált, hogy a haditechnika áttelepítéséről amúgy is lehetett tudni.

 hirdetes_810x300  

 

„Vannak információk, amelyek elérhetők, vannak, amelyek tiltottak, vannak, amelyek a műholdaktól vannak. Biztos lehet benne, hogy akár az amerikaiak, kínaiak vagy az oroszok tudtak róla az első pillanattól, ahogy az S-300-as mozgásba lendült”

 

mondta Kéry, majd a kormány „abszolút rossz” döntésének nevezte a légvédelmi rendszer elajándékozását.

 

Veronika Remišová azonban kiállt a kormány döntése mellett, mivel szerint azzal, ha segítenek Ukrajnának, Szlovákiának is segítenek.

 

„Ha Ukrajna nem védi meg magát, mi vagyunk a következők”

 

jelentette ki Remišová.

 

Hasonlóan vélekedett egy másik vasárnapi vitaműsorban Boris Kollár is, aki továbbfűzve a gondolatot előhúzta a magyar kártyát.

 

Orosz-ukrán háború: Ficonak szimpatikus Orbán politikája, Kollár előhúzta a magyar kártyát

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.