Nyitókép: SITA/Úrad vlády SR

 

Eduard Heger szlovák kormányfő pénteken annak a meggyőződésének adott hangot, miszerint a demokratikus országoknak nem szabad hagyniuk, hogy Oroszország megfélemlítse őket, és maximális segítséget kell nyújtaniuk Ukrajnának, amely már több mint 50 napja ellenáll az orosz agressziónak. A szlovák miniszterelnök mindezt az amerikai CNN hírtelevíziónak jelentette ki.

 

„Tudjuk, hogy Oroszország azt az egységet próbálja megtörni, amivel a demokratikus világunk rendelkezik, és ezt nem engedhetjük meg. Nem kell félnünk, legyünk bátrak, nézzünk szembe a fenyegetéssel, és segítsük Ukrajnát, amennyire csak lehetséges“

 

– jelentette ki Heger Hala Goraninak a CNN műsorában.

 

 hirdetes_810x300  

A szlovák kormányfő ezzel a műsorvezető azon kérdésére reagált, amely azzal a Moszkva által kiadott diplomáciai jegyzékkel volt kapcsolatos, amelyben Oroszország felszólította az Egyesült Államokat és szövetségeseiket, fejezzék be Ukrajna felfegyverezését, mert “beláthatatlan” biztonsági következményekkel járhat.

 

Heger meggyőződését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Kijevnek szánt segélyszállítmányok kezdik meghozni gyümölcsüket olyan sikerek formájában, amelyeket az ukrán hadseregnek sikerül elérnie bizonyos térségekben.

 

A MiG-29-es gépek esetleges átadásával kapcsolatban Heger azt mondta, Ukrajna egyelőre nem kérte Szlovákiától ezeket vadászgépeket, inkább a hadi technikai gépek javításában kért segítséget.

 

Az orosz gáz- és olajellátástól való függőség csökkentésére vonatkozó kérdéssel kapcsolatban a szlovák miniszterelnök kifejtette, hogy Szlovákia a partnereivel együttműködve intenzíven dolgozik az energetikai nyersanyagok beszerzésének alternatív módon történő bebiztosításán. Heger azonban azt is hozzátette, hogy ez hónapok, talán évek kérdése is lehet.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!